Így védekezik a koronavírus ellen Magyarország (2020.05.05.)

Új korszak köszöntött be a hazai vírusvédelemben. A május 4-től életbe lépő intézkedéseket a kormány a legrosszabb forgatókönyvre felkészülve hozta meg. Ennek megfelelően fokozatosan, szigorú menetrend mellett, a területi különbségek figyelembe vételével újraindul az élet Magyarországon. De mi történt mostanáig?

Úgy tűnik, a hazai intézkedésekkel egyelőre sikerül kordában tartani a COVID-19 terjedését. Bár a halálesetek száma meghaladja a 300-at, a tömeges megbetegedések szakasza mégsem következett be. A gyárak, üzemek már március 16-án leálltak, a hotelek, vendéglátóhelyek bezártak, a cégek home office-ba költöztek. Az üzletek nyitvatartásának szűkítésével, a higiénés szabályok szigorú betartásával, a szociális intézmények kijárási és látogatási tilalmának elrendelésével a hazai járványgörbe lapos maradt. A tengernyi intézkedés az élet valamennyi területére és minden korosztályra kihat: megszűnt az első ajtós felszállás a BKK járatain, ingyenes lett a parkolás, a 65 évnél idősebbek csak délelőtt 9.00–12.00 óra között mehetnek bevásárolni, bezártak a városi parkok, a polgármesterek pedig mostanáig lezárhatták hétvégére a kirándulóhelyeket. Az intézkedések száma valóban tengernyi, ám a tesztek mennyisége csekély: 73 ezer mintavétel történt a www.koronavirus.gov.hu szerint. (Egyre több cég azonban saját maga teszteli dolgozóit, nekik szeretnénk segíteni a Szűrések a Multi-Pay egészségpénztári partnereinek kínálatában című cikkünkkel.)

Mindehhez képest pedig sokakat meglepett a 39 ezer kórházi ágy felszabadítása, és számos kritika érte a Gazdaságvédelmi Akciótervet is. Most még – de lehet később is így lesz – nehéz felmérni a vírusnak a hazai gazdaságra gyakorolt hatását. A kormány 9200 milliárd forintos csomagot jelentett be, amiből 3000 milliárd forint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerepvállalása.

CÉGMENTŐ-PROGRAMOK

A Gazdaságvédelmi Akcióterv egyrészt kedvezményes forráshoz juttatja a cégeket kamattámogatott hitelek és kedvezményes garanciaprogram révén, másrészt adókedvezményt és bértámogatást nyújt. Talán ez utóbbit várták leginkább a bajban lévő vállalatok, ám az első változat nem aratott osztatlan sikert. Azonnal megszületett a módosítás, és jelenleg így fest a bértámogatás:

  • A támogatás mértéke az alapbér kieső munkaidőre járó arányos részének 70%-a májustól 3 hónapra.
  • A kieső munkaidő minimum 15%, a felső határa 75%, azaz egy eredetileg napi 8 órában foglalkoztatott majd a vírus miatt csak 2 órában tovább foglalkoztatott munkavállaló esetén is lehet igényelni a támogatást, és akkor is, ha napi 6,8 órányi munkát vár a munkáltató.
  • A támogatás alapja a kérelem benyújtásának napján hatályos alapbér.
  • A támogatásnak és a munkáltató által fizetett összegnek el kell érnie a munkavállaló eredeti alapbérét, de csak akkor, ha 50%-nál nem nagyobb a munkaidő-kiesés. Azaz, ha valaki a korábbi 8 óra helyett 4 órát dolgozik, a munkáltató fizeti az alapbére 50%-át és a nem ledolgozott 4 órára (ez az egyéni fejlesztési idő) eső alapbér 30%-át. Amennyiben csak 2 órát foglalkoztatja a munkavállalót, nem kötelező az egyéni fejlesztési idő és a bérkiegészítés sem. Vagyis a munkáltató fizeti a 2 órára eső alapbért, az állami támogatás pedig a 6 órára eső bér 70%-a lesz.
  • A gazdasági nehézség okát nem kell taglalni, de igazolni kell, hogy a csökkentett munkaidős foglalkoztatás gazdasági indoka a veszélyhelyzettel közvetlen és szoros összefüggésben áll.

A támogatásokért a https://nfsz.munka.hu/ holnapon elérhető űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni. A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű, munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek, de a részletekről szóló kormányrendelet még nem jelent meg.

MNB: NHP Hajrá

A Magyar Nemzeti Bank összesen 1500 milliárd forintos kedvezményes forrását a kereskedelmi bankokon keresztül lehet igényelni. A hitel kamata maximum 2,5% (ennél alacsonyabb is lehet, hiszen a bankok 4%-os kamattámogatást kapnak 2020. július 30-ig az MNB-től), a futamidő minimum 3, legfeljebb 20 év, a maximálisan felvehető hitelösszeg minimum 1 maximum 20 milliárd forint.

A támogatható hitelcélok skálája széles: felvehető bérfizetésre, új és használt tárgyi eszköz beszerzésére, fejlesztésre és korszerűsítésre, hitelkiváltásra, forgóeszköz-vásárlásra, akvizícióra. Az MNB nagyon gyors elbírálást vár a bankoktól: két hét alatt kell igent vagy nemet mondani az igénylőnek. Matolcsy György jegybankelnök a bejelentéskor azt mondta: ha a bank nem dönt – vagy kedvezőtlenül dönt – 2 hét alatt, az MNB tovább irányítja a hiteligényt más bankhoz. Részletek itt: https://www.mnb.hu/nhphajra.

Fotó: freepik.com


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off