Év végi juttatások Multi-Pay® módra (2019.11.01)

Év végén sok cég extrapénzzel is szeretne köszönetet mondani munkavállalóinak az egész éves együttműködésükért. Sem a munkáltatónak sem a dolgozónak nem mindegy, hogy végül az adott keretből mennyi pénznek örülhetnek a kollégák. Három lehetőséget mutatunk.

Érdemes átgondolni, hogy a kedvezményesen adózó lehetőségek közül van-e, amit még nem használtunk ki és például kevés adminisztrációval feltölthetjük a Multi-Pay® kártyára, amit a dolgozó kényelmesen tud költeni.

Ilyen lehet a csekély értékű ajándék, ami idén a minimálbér 10%-áig adható 38,35%-os adóval, egyes meghatározott juttatásként. Igaz ezekkel a feltételekkel az év során csak egyszer adhatjuk a 14 900 forintot, de a törvény alapján nemcsak a munkavállalónak, hanem a közeli hozzátartozójának is. Ehhez nem kell mást tennünk, mint beazonosítani a közeli hozzátartozót akár egy egyszerű írásos nyilatkozattal, amely tartalmazza a munkavállaló és a rokon nevét, valamint a rokoni fokozatot.

Karácsonyi Multi-Pay® akció!

Ne hagyja ki év végi akciónkat, amely keretében az első 1000 munkavállaló számára ingyen biztosítjuk a Multi-Pay® ajándékkártyát. Nemcsak a cég szerezhet örömet munkavállalóinak, hanem a dolgozók is meglephetik családtagjaikat karácsonyra a céges ajándékkártya segítségével, amely többek között a Tesco, Auchan, Spar, MediaMarkt, Decathlon, Jysk, Líra, Takko üzleteiben is költhető. A részletekért keresse Koleszár Évát a multi-pay@multi-pay.hu címen.

Egy négytagú családnak például 59 600 forintot tudunk adni 38,35%-os adózással névre szóló Multi-Pay® kártyán. A család az összeget rugalmasan költheti az elektronikus kártyát elfogadó üzletekben – közel 5000 helyen, többek között szinte az összes nagyobb élelmiszerláncnál – akár egy vásárlás alkalmával vagy több részletben. Az elfogadóhelyeink listáját ITT találja.

Mivel a 2019-ban a Multi-Pay® kártyára feltöltött egyenlegek az idei szabályok szerint adóznak akkor is, ha a munkavállaló az egyenlegét csak 2020-ban használja fel, az idő sem szab korlátot a juttatás felhasználásának. A törvény szerint a juttatás napjára vonatkozó szabályok alapján kell megfizetni az adót, vagyis adózási szempontból a multipayes juttatások esetében a feltöltés, és nem a költés időpontja a döntő szemben például az adómentesen adható kulturális szolgáltatásra vagy sportrendezvényre szóló belépővel, bérlettel. Ebben az esetben a kifizetés akkor számít idei juttatásnak, ha a jeggyel látogatható esemény is 2019-ben van.

Szintén 38,35%-os adózással adhatunk egészségpénztárba fizetett célzott támogatást. A Multi-Pay® stratégiai partnerpénztárai készen állnak az év végi rohamra akár új, akár régi partnerek esetében. Azoknak a munkáltatóknak, amelyek az év során már megkötötték a célzott támogatási szerződést, nem kell mást tenniük, mint beírni a havi adatszolgáltatásban a pulykapénzzel emelt összeget.

Nem bonyolultabb a dolguk a cégeknek, amelyek idén nem adtak célzott egészségjuttatást, de az év végi dolgozói juttatást szívesen adnák egészségcélra. Ők a Patikapénztár és az Új Pillér oldaláról letölthető támogatási szerződés kitöltésével jelezhetik a pénztárak felé a szándékukat. A támogatást a már meglévő Multi-Pay® kártyájukkal is költhetik az adott pénztárakban tagsági jogviszonnyal rendelkező munkavállalók. Aki még nem pénztártag, az online belépéssel néhány perc alatt azzá válhat ITT vagy ITT.

Válasszon kínálatunkból! Célzott támogatással többek között hozzájárulhat dolgozói magánegészségügyi költéseihez, gyógyszerkiadásaikhoz és akár szolgáltatásalapú egészségbiztosítást is köthet számukra. Ha felkeltettük érdeklődését, keresse munkáltatói kapcsolattartóját.

Többet szeretne tudni az egészségpénztárba fizetett célzott támogatásról? Kattintson ide!


A Multi-Pay® kártya különleges ajánlata a saját termékre, szolgáltatásra költhető egyenleg biztosítása, amely 2019-ben slágertermék volt: az összes multipayes forgalom több mint 75%-át ez a szolgáltatás adta. Jóllehet a juttatás bérként adózik, de a dolgozóink nálunk költik el a pénzt, ami elsősorban a kereskedelemben tevékenykedő cégek számára érdekes.

A munkavállalók és a családtagjaik általában szeretik a vállalat termékeit, ezért szívesen vásárolják meg a mindennapi életben szükségeseket házon belül, amivel pénzt és időt is spórolnak. A boltnak is jó: a saját munkavállalói is vevőkké válnak, a juttatás végül visszafolyik, növeli az üzlet forgalmát.

A kártyás juttatás kényelmes és biztonságos a munkáltatónak, akik

  • a már jól ismert, könnyen kezelhető, ügyfélbarát elektronikus felületen intézhetik a juttatással kapcsolatos teendőket, tölthetik fel a bevallásokat, ellenőrizhetik a teljesítéseket.
  • Az összeget egyben, számla ellenében kell elutalni a Multi-Pay®-nek, a munkavállalók pedig két munkanapon belül költhetik a pulykapénzt.

Ha érdekli a saját termékre fordítható juttatás, írjon Koleszár Évának a multi-pay@multi-pay.hu címre és kérje év végi kedvezményes ajánlatunkat.

Fotó: unsplash.com


Vissza

Multi-Pay® Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
 
Mg Főzi Főzelékgyár
ételfogyasztás
Budapest
Campona Bevásárlóközpont
I. emelet
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off