Készüljön idén a jövőre foglalkoztatott gyakornokokra (2019.11.01)

A Multi-Pay® kártyára feltöltött összeg legnagyobb részét a céges saját termék és szolgáltatás tette ki (erről ITT írtunk), a második helyre viszont az ételfogyasztás került idén. A céges étkezési hozzájárulások biztosítására jelenleg a Multi-Pay® kínálja az egyik legkényelmesebb megoldást.

Idén januárban számtalan gyakornokokat, ösztöndíjas diákokat alkalmazó cég szembesült a problémával, hogy hogyan biztosítsa számukra a törvényben előírt étkezési juttatást. Az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló miniszteri rendelet szerint a vállalatoknak a gyakorlati képzési napokon minden tanulónak egyszeri kedvezményes étkezést vagy étkezési költségeihez természetbeni hozzájárulást kell adniuk. A rendelet úgy fogalmaz: „az étkezésről meleg – kivételesen indokolt esetben hideg – élelem biztosításával a gyakorlati képzést szervező a helyileg szokásos módon köteles gondoskodni.” A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 68. § (1) így említi a kötelezettséget: „a tanulót a gyakorlati képzésével összefüggésben kedvezményes étkeztetés, útiköltség-térítés, munkaruha, egyéni védőfelszerelés (védőruha), tisztálkodási eszköz és kötelező juttatások illetik meg.”

A diákok által kedvelt juttatásnak számtalan– törvényi, kényelmi és gyakorlati – elvárásnak kell megfelelnie. Ilyen például, hogy ez az összeg a törvényben meghatározott célra költhető: a diákok szigorúan csak és kizárólag fogyasztásra kész élelmiszert vásárolhat az adómentesen adható forrásból. A munkáltató számára fontos az is, hogy kényelmesen – kevés adminisztrációval és rárakódó költséggel – biztosítsa a támogatást, míg a diákok szeretnék biztonságosan és egyszerűen költeni. 2019 során a Multi-Pay® kártya bizonyította, hogy mindennek eleget tesz: a feltöltött összegek közel 23%-a érkezett az étkezési Multi-Pay® kártyára.

A Multi-Pay® 2020-ban is kényelmes és NAV-kompatibilis megoldást ígér: az étkezési hozzájárulást külön alszámlán kezeli, amely lehetővé teszi a pénz dedikált költését az elfogadóhelyeken. Az országszerte több mint 3000 üzlet listáját ITT találja, de igény esetén lehetséges, hogy egy, a munkáltató által megjelölt elfogadóhelyre korlátozódjon az ételfogyasztási egyenleg költése.

A munkáltatók számára online feltöltési felületet alakítottunk ki, hogy egyszerűen és gyorsan biztosíthassák a juttatást. Általában a cégek havonta egyszer utalnak, de olyan is van, aki az egész évben foglalkoztatott diák számára egyben tölti fel a támogatást.

Miért éri meg?

  • Nem kell bajlódni az utalványok nyilvántartásával, tárolásával, kiosztásával.
  • A vállalat könnyen kezelhető, ügyfélbarát elektronikus felületen intézheti a juttatással kapcsolatos mindennapi teendőit, töltheti fel a havi bevallásokat, ellenőrizheti a teljesítéseket.
  • A számla alapján utalt összeget a diákok két munkanapon belül költhetik.
  • A fiatalok szeretik a modern fizetőeszközt, amellyel könnyedén költhetik az étkezési támogatást.
  • Elvesztés esetén a Multi-Pay® kártya pótolható, az elvesztett kártya letiltható és az azon lévő egyenleg az új kártyára kerül.

Természetesen nemcsak a diákoknak, hanem a cég bármely dolgozójának érdemes multipayes étkeztetést biztosítani. A munkáltatókon kívül pedig néhány támogató segélyszervezet is a Multi-Payben talált partnert, hogy szigorúan csak ételvásárlásra fordítható támogatást adjon az arra jogosult tagjainak vagy az általa megnevezett körnek.

Fotó: unsplash.com


Vissza

Multi-Pay® Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
 
Mg Főzi Főzelékgyár
ételfogyasztás
Budapest
Campona Bevásárlóközpont
I. emelet
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off