Egyes gyógyszertárakban is költhető az egyenlege (2025.02.01)

Tavaly mintegy 1200 milliárd forintnyi gyógyszer fogyott a hazai patikákban. Kevesen tudják, jónéhány helyen lehet Multi-Pay kártyával is fizetni.

A tavalyi tetemes gyógyszerkiadás több mint felét, 652 milliárd forintot a lakosság zsebből fizetett ki a receptköteles, illetve az anélkül is megvásárolható gyógyszereikre – idézi a Népszava a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) sajtótájékoztatóján elhangzott adatokat. A teljes költés maradékát, 548 milliárd forintot fizetett ki támogatásként a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK).

Zlinszky János, a szervezet elnöke beszélt arról is, hogy 2025-ben úgy nőtt 7,8%-kal a gyógyszertárak bevétele, hogy gyakorlatilag nem lett több patikalátogató. A vásárlások száma ugyanis 2022 óta nem mozdult el az évi 115,6 millióról. Kató Bálint alelnök úgy véli, a 7,8%-os többlet egyértelműen a készítmények dobozárának a növekedése okozza.

A Pénzcentrum egy korábbi cikkében arra mutatott rá, hogy míg egyes gyógyszerek ára szinte változatlan volt az elmúlt években, addig például a megfázás ellen gyakran bevetett vitaminok, orrsprayk, torokfertőtlenítők, vagy láz- és fájdalomcsillapítók nagyon megdrágultak. Rengetegen lábon hordják ki a betegséget. Sokan azért kerülik a rendelőket, mert spórolnak az egészségükön és a gyógyszerkiadásokon. Csakhogy így esetleg megfertőzik a kollégáikat, vagy a szövődmények miatt később hosszú hetekig nyomják az ágyat.

Kevesen tudják, hogy a vállalatok multipayes juttatással is mérsékelhetik a gyógyszerkiadások okozta lakossági terheket, ezzel jó eséllyel csökkenthetik a dolgozók betegszabadságon töltött napjait. Az egyenlegek közül az ajándék és a csekély értékű ajándék költhető országszerte egyes gyógyszertárakban. A támogatásnak köszönhetően talán kevesebben kerülnek olyan helyzetbe, hogy az ára miatt nem veszik meg a gyógyulásukat leginkább segítő készítményt.

A közeli gyógyszertárakra rákereshet a www.multi-pay.hu oldalon a Kártyaelfogadóhely-keresőben. A névhez írja be, hogy gyógyszertár, az egyenleghez, hogy ajándék vagy csekély értékű ajándék:

A képen szöveg, képernyőkép, Betűtípus, sor látható  Automatikusan generált leírás
Fotó: freepik.com

Vissza

Multi-Pay Zrt.

Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.

Ügyfélszolgálat:
(06 1) 210 9797

Telefon:
(06 1) 210 9774


E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu

Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005

Adatkezelési tájékoztató
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off