Az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérés érdekessége, hogy bár a cégvezetők szerint a SZÉP kártya, a lakhatási támogatás és a szakmai továbbképzés a legcsábítóbb juttatás, a dolgozók a magánegészségügyi ellátást helyezték a priorlista élére.
Az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérést kitöltők több mint kétharmada számára a bér a legfontosabb tényező a munkahely kiválasztásakor, ezt követi a munkahely-magánélet egyensúlya és a szakmai fejlődési lehetőség – idézi az eredményeket a HR Portál. Ezzel szemben az adott vállalat mérete és hírneve a legkevésbé fontos az álláskeresők számára. A válaszadók közel negyede kiemelte pluszban a munkahelyi légkört, a csapatot és a munkatársak fontosságát is.
Nagyjából hasonló sorrend alakult ki, amikor ugyanerről kérdezték a munkáltatókat, vagyis a cégvezetők túlnyomó többsége a kutatás alapján tisztában van vele, hogy milyen igényeik vannak a dolgozóknak. A listán csupán egyetlen helyen volt csere a munkavállalói kérdőív eredményeihez képest. A távmunka lehetőségét ugyanis a munkáltatók előrébb sorolták, mint a munkavégzés lokációját. A bérezés kérdése ugyanakkor jóval nagyobb arányban került az első helyre, mint a munkavállalók esetében.
A magánegészségügyi ellátás a legvonzóbb juttatás
A kutatás kitöltőinek közel egyharmada szerint a kitűzött célok tudják motiválni a munkahelyén. A válaszadók közel negyede szerint a megfelelő bér, és a jó munkahelyi környezet az, ami motivációt tud adni, 10%-uk szerint pedig a folyamatos kihívások tartják lendületben őket. A megkérdezett cégvezetők 88%-ának fontos, hogy a munkavállalói folyamatosan motiváltak legyenek, azt viszont nem sikerült meghatározniuk, hogy pontosan mivel lehetne ezt elérni. Az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezőinek felmérése rámutatott, hogy a munkavállalókat leginkább a magánegészségügyi ellátás motiválja plusz juttatásként, közvetlenül megelőzve a szakmai továbbképzést és a beutazási támogatást. A céges autó, a lakhatási támogatás és a SZÉP kártya lecsúszott a dobogóról, az utolsó helyen pedig az önkéntes pénztári befizetés végzett ezen a listán.
A munkáltatók ehhez képest azt gondolják, hogy SZÉP kártyával, lakhatási támogatással és szakmai továbbképzéssel lehet motiválni a dolgozóikat. Ők a munkavállalói listán harmadik helyre került beutazási támogatást csak a hetedik legfontosabb tényezőnek tartják. A cégvezetők véleménye szerint a legkevésbé motiváló tényező a munkavállalói részvény. A munkavállalók szerint egyébként leginkább mindenkinek saját magától függ a motiváltsága, ezt követi a sorban a munkáltató, majd a munkatársak. A kitöltők 71%-a szerint visszaszerezhető a motiváció, 25% szerint részben, és csupán 4% szerint nem szerezhető vissza az elveszett motiváció. Amikor a munkáltatókat kérdezték ugyanerről, ők 56%-ban feleltek úgy, hogy visszaszerezhető a motiváció, 33%-uk szerint csak részben és 11%-uk szerint nem.