A 13 éve a piacon lévő Multi-Pay Zrt. mára az elektronikus utalványpiac egyik legjelentősebb szereplője. A vállalati juttatások mellett mostanra az ajándékkártya üzletága is jelentősen bővült.
A Multi-Pay Fizetést Könnyítő Szervező és Szolgáltató Zrt. 2010-ben lépett a piacra elektronikus utalvány szolgáltatásával, amely azóta is a munkáltatók egyik legkedveltebb eszköze a béren felüli juttatások biztosítására. A kizárólag magyar tulajdonban álló társaság 2016-ban indította a hűség- és ajándékkártya üzletágát, amely a kereskedelmi vállalatok számára biztosít forgalom bővítési lehetőséget akár a B2B szegmensben.
Kedvező feltételekkel nyújtott szolgáltatásaink között ágazattól és mérettől függetlenül szinte minden vállalat megtalálhatja azt, ami hozzájárul a növekedéséhez, a versenyképessége fokozásához és a munkaerő-megtartási képességéhez.
I. Támogatások, rendszeres és időszaki juttatások kezelése
A Multi-Pay Zrt.-vel szerződéses jogviszonyban álló szervezet bármekkora összeget feltölthet a névre szóló elektronikus utalványra akár rendszeresen, akár alkalmi jelleggel. A Multi-Pay® kártya hasonlóan működik, mint a bankkártya: az elfogadóhelyeken korlátlanul költhető az egyenleg erejéig. Amennyiben a támogató/juttatást biztosító társaság egy bizonyos célra biztosítja a juttatást – gyógyszer, speciális élelmiszer, stb… – biztosítjuk az egyenleg korlátos felhasználását. A juttatás felhasználása a kártyabirtokos számára ingyenes. A Multi-Pay® kezeli az egyenlegeket, biztosítja azok jogszabálynak megfelelő költését valamennyi elfogadóhelyen. A névre szóló kártya egyenlegét a kártyabirtokos a www.multi-pay.hu oldalon követheti. Elvesztés esetén a kártya letiltható, az egyenleg pótkártyával felhasználható. A kártyára feltöltött összeg készpénzre nem váltható.
II. Kedvező adózású vállalati juttatások kezelése
Az elektronikus utalvány alkalmas akár több, eltérő célra adott és eltérő adózású munkáltatói juttatás egyidejű kezelésére. A munkáltató egy összegben töltheti fel valamennyi dolgozója számára a béren felüli juttatásokat. Az elektronikus utalványkártya több zsebben – alszámlán – kezeli az eltérő szabályozás alá eső összegeket így biztosítva azok jogszabály szerinti felhasználhatóságát. A kártyabirtokos munkavállaló az elfogadóhelyi POS terminálokon a megfelelő négyjegyű kód megadásával választja ki a terhelendő alszámlát. A Multi-Pay® kezeli az egyenlegeket, biztosítja azok jogszabálynak megfelelő költését. A névre szóló kártya egyenlegét a kártyabirtokos a www.multi-pay.hu oldalon követheti. Elvesztés esetén a kártya letiltható, az egyenleg pótkártyával felhasználható.
III. Diákok, gyakornokok étkezési hozzájárulásának kezelése
Az elektronikus utalvány alkalmas a képzőhelyek számára a jogszabályban előírt étkezési juttatás biztosítására diákok/gyakornokok számára. A Multi-Pay® kártyára utalt összeget nem lehet készpénzben felvenni, az kizárólag a jogszabályban előírtak szerint étkezési célra – hideg és meleg készételre – fordítható. A Multi-Pay® kezeli az egyenlegeket, biztosítja azok jogszabálynak megfelelő költését valamennyi elfogadóhelyen. A névre szóló kártya egyenlegét a kártyabirtokos a www.multi-pay.hu oldalon követheti. Elvesztés esetén a kártya letiltható, az egyenleg pótkártyával felhasználható.
IV. Korlátozottan (termékre, üzlethálózatra) költhető juttatások kezelése
Sok vállalat szeretne a dolgozói számára olyan béren felüli juttatást biztosítani rendszeresen, a havi jövedelem részeként vagy alkalmi jelleggel (év végi jutalom, pulykapénz), amelyet a munkavállalók kizárólag a társaság által forgalmazott árucikkekre/nyújtott szolgáltatásokra költhetnek el. Ebben az esetben a Multi-Pay Zrt. szerződésben vállalja a feltételek biztosítását. A Multi-Pay® kezeli az egyenlegeket, biztosítja azok költését a bejelentett POS terminálokon. A névre szóló kártya egyenlegét a kártyabirtokos a www.multi-pay.hu oldalon követheti. Elvesztés esetén a kártya letiltható, az egyenleg pótkártyával felhasználható. A juttatás készpénzre nem váltható.
V. Ajándékkártya
A megrendelő számára egyedi arculattal gyártott ajándékkártyákat kizárólag a megrendelő hálózatában lehet felhasználni a megrendelő által meghatározott lejárati időn belül a megrendelő által kínált szolgáltatások/termékek ellenértékének kiegyenlítésére. A saját logós, mágnescsíkkal és/vagy vonalkóddal ellátott ajándékkártya forgalomba kerülhet érték-megnevezéssel – 5, 10, 50, 100, 150 ezer forint értékű kártyák – vagy érték nélkül, amelyet a vásárló a helyszínen tetszőleges összeggel tud feltölteni. Előny, hogy a plasztik eladásakor mindkét esetben a feltöltött összeg a kereskedőnél marad, a kártyához tartozó pénzeszközök felett a társaság rendelkezik. A Multi-Pay® csak az egyenleget kezeli, a jóváírásokról és terhelésekről vezet nyilvántartást. A rendszer zárt és biztonságos, mivel a kártyák feltöltése és az összegek költése kizárólag az ajándékkártyát kibocsátó által lejelentett terminálokon biztosított. A kártyák nem újratölthetőek.