2020. január
1. Így adhat cafeteriát az idén

2020-ban nem változott a cafeteria, a megszokott elemeket a tavalyihoz hasonló feltételekkel adhatják a munkáltatók. A Multi-Pay® kártya zsebei is változatlan feltételek mellett tölthetők.

A BDO Magyarország adószakértői úgy számolnak, hogy a szociális hozzájárulási adó 2019. július 1-jei 2 százalékpontos csökkentése miatt idén összességében kissé nagyobb összegű cafeteriájuttatást vihetnek haza a munkavállalók. Bár a kedvezményes adókulccsal adható juttatási rendszer sokszínűsége nem tért vissza, a juttatásokat mégsem érdemes beépíteni a bérbe – mutat rá az adótanácsadó cég közleményében –, hiszen a béren kívüli juttatásnak a tapasztalatok szerint jóval nagyobb a motivációs hatása. Azért sem érdeke a munkáltatóknak ezt a juttatást béresíteni, hiszen az megemelné egy sor más, bérhez kötődő juttatás (így például a túlóradíj) összegét.

Mivel számolhatunk 2020-ban?

A SZÉP kártya továbbra is kedvezményesen adózó juttatás marad, 32,5%-os adóterhe (15% SZJA + 17,5% SZOCHO) jóval a bérként adózó juttatásoké alatt marad. A kedvezményes adózás az egyes alszámlák esetében eltérő keretösszegekre vonatkozik: a szálláshely alszámlán 225 ezer, a vendéglátás alszámlán 150 ezer, míg a szabadidő alszámlán 75 ezer forint a felső határ, melyek túllépése esetén a különbözetre már 38,35-os összesített adókulcs vonatkozik. Várható, hogy ez a juttatási forma 2020-ban is megőrzi részesedését a cafeteriarendszerben a BDO szerint. De tegyük hozzá, a szálláshelyek közül már több nem fogadja el a kártyát, a munkavállalók egy jelentős csoportja pedig nehezen tudja kihasználni az üdülési juttatást. A szabadidő alszámla költése is korlátos, ezért sokan inkább a vendéglátás alszámlára terelik a juttatást.

Az egyes meghatározott juttatások köre sem változik idén. Továbbra is az önkéntes pénztárba fizetett célzott támogatás és a csekély értékű ajándék (évente egyszer, a minimálbér 10%-ig, azaz 16 100 forintig) adható 38,35%-os adózással. Utóbbi 2019 egyik legkedveltebb multipayes juttatása volt és 2020-ban is növekedésre számítunk a feltöltések számában és összegében is. (Részletesen ITT olvashat a csekély értékű ajándék juttatásról.)

Cafeteriaelem 2020

Cafeteria Közteher 2020-ban
Óvoda, bölcsőde A költségek mértékéig adómentes
Kulturális belépő A minimálbér mértékéig adómentes
Sportrendezvény belépő A minimálbér mértékéig adómentes
Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla (*) Évente 150.000 Ft-ig 32,5%
Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla (*) Évente 225.000 Ft-ig 32,5%
Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla (*) Évente 75.000 Ft-ig 32,5%
Önsegélyező pénztár célzott szolgáltatás Befizetéskor (a munkáltatónak) adómentes, igénybevételkor a munkavállaló bérként adózik utána
Csekély értékű ajándék Minimálbér 10%-áig 38,35%
Önkéntes egészségpénztári célzott szolgáltatás Korlátozás nélkül 38,35%
Önkéntes nyugdíjpénztári célzott szolgáltatás Korlátozás nélkül 38,35%
Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás Bérként adózó, de igénybe vehető utána adókedvezmény
Önkéntes egészség- és  önsegélyező pénztári hozzájárulás Bérként adózó, de igénybe vehető utána adókedvezmény
Készpénz kifizetés cafeteriában Bérként adózó
Iskolakezdési támogatás Bérként adózó
Ajándékutalvány Bérként adózó
Munkahelyi étkeztetés Bérként adózó
Helyi bérlet Bérként adózó
Forrás: BDO Magyarország/Patika-csoport
(*) A jelölt juttatások együttes értékét is vizsgálni kell. Ezen juttatások nettó 450.000 Ft/év értékig állnak rendelkezésre a kedvező 32,5% mértékű közteher, felette 38,35% adó- és járulékteherrel kell számolni.

Fotó: unsplash.com

2. Nőtt a 38,35%-os adóval adható csekély értékű ajándék összege

Az egyes meghatározott juttatásként adózó csekély értékű ajándék sokkal költséghatékonyabb juttatás, mint a bérként adózó készpénzcafeteria, miközben, ha Multi-Pay® kártyán adja a munkáltató, a munkavállaló közel olyan széles körben tudja költeni, mint a készpénzt.

A minimálbér 8%-os emelkedése magával hozta az évente egyszer adható csekély értékű ajándék összegének növekedését is. Az idén maximum 16 100 forintos juttatást nemcsak a munkavállaló, hanem annak közeli hozzátartozói számára is adhatja a munkáltató egyes meghatározott juttatásként, azaz 38,35%-os adózással. Egy négytagú család akár évi 64 400 forinttal is gazdagodhat, ami a munkáltatónak cafeteriadóval növelve 89 097 forintba kerül. A bérként vagy készpénzcafetériában kifizetett nettó 64 400 forint viszont 115 241 forint lenne a munkavállaló és a munkáltató terheivel növelve.

Az elektronikus cafeteriakártyával többek között lehet fizetni a Tescoban, az Auchanban, a Sparban, a MediaMarkt, a Decathlon, a Jysk, a Líra, a Takko vagy a Budmil üzleteiben országszerte, hogy csak a legnépszerűbb költési helyeket említsük. Jól jöhet munkatársainak az extrapénz akár a korábban megszokott tanévkezdési támogatás helyettesítőjeként is, hiszen a csekély értékű ajándékból könyveket, tanszereket, írószereket, ruházati cikkeket, de akár élelmiszert, tisztítószereket is vásárolhatnak a családok az elektronikus kártyát elfogadó üzletekben, közel 5000 helyen. Az elfogadóhelyek között szinte az összes nagyobb élelmiszerlánc üzleteit megtaláljuk, a teljes listáért kattintson IDE. A Multi-Pay® kártyára feltöltött összeg akár egy vásárlás alkalmával vagy több részletben költhető, de a juttatást minden évben csak egyszer adhatja a munkáltató!

Ha az Ön vállalata már tavaly is adott multipayes csekély értékű ajándékot dolgozóinak, idén nincs szükség újabb kártya gyártására. Az elektronikus cafeteriakártya a 4 éves érvényességi idején belül bármikor újratölthető, sőt arra is van lehetőség, hogy akár a kártya más, korábban nem kihasznált zsebeire is biztosítson juttatást. A részletekről érdeklődjön a multi-pay@multi-pay.hu e-mail-címen.

Fotó: unsplash.com

3. Multipayes egészségpénztári támogatást adó munkáltatók figyelmébe!

Januártól már kedvező árú és feltételű egészségbiztosítási csomagok is megtalálhatók a Patika-csoport egészségpénztárainak kínálatában. Biztosítson munkatársainak minőségi egészségügyi ellátást 38,35%-os adózással akár a cafeteriarendszerbe építve, akár azon kívüli juttatásként.

Az állami egészségügy komoly gondokkal küzd – hálapénz, több hónapos várólisták, orvos- és ápolóhiány, az egészségügyi dolgozók bérének csekély emelkedése –, ezért egyre többen keresik a gyógyulást a magánszférában. Nem véletlen, hogy ma ez a legdinamikusabban fejlődő iparág Magyarországon.

A vállalat legnagyobb értéke a rendelkezésére álló humánerő: az egészséges, boldog, kreatív munkavállaló, aki hatékonyan hozzájárul a cég sikereihez, pozitív miliőt teremt a környezetében. Ezt pusztán béremeléssel nem lehet elérni, viszont gondoskodással, a biztonság megteremtésével igen. Ennek lehet az egyik eszköze a vállalat által nyújtott egészségbiztosítás, amely a gyors és hatékony orvosi ellátást garantálja hálapénz és a munkavállaló pluszkiadása nélkül.

Egészségbiztosítás: egészségpénztáron keresztül a legkedvezőbb

Egészségbiztosítással a vállalat a biztosítás tényleges havi díjánál lényegesen nagyobb értéket ad a munkatársainak, hiszen a csoportos konstrukció az egyéninél is jobb feltételeket képes nyújtani: a biztosítók általában kedvezőbb áron több szolgáltatást kínálnak, és a kórelőzmények sem feltétlen kizáró tényezők, ahogyan ez a Patika-csoport által 2020 januárjától kínált biztosítási konstrukciókra is igaz.

És többet ad azért is, mert a biztosítás által fedezett kockázati limitek – a ténylegesen elvégzett vizsgálat vagy kezelés ára – lényegesen magasabb, mint a havi díj. (Becslések szerint 2017-ben szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás terhére mintegy 9 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók a különböző egészségügyi szolgáltatásokra és vizsgálatokra.)

Függetlenként a Patika-csoport pénztárai a biztosítási piacon fellelhető legjobb minőségű és feltételű szolgáltatásra szerződtek az Allianz Hungária Biztosítóval és további biztosítókkal is folynak tárgyalások.

Az Allianz Hungária Biztosító által kínált célzott egészségbiztosítási csomagok a Patika-csoport munkáltatói partnerei számára:


A célzott szolgáltatásként kínált biztosítási konstrukció részleteit és feltételeit itt találja a Patikapénztár és Új Pillér Egészségpénztár oldalán.

Hogyan köthető a dolgozókra egészségbiztosítás célzott patikás támogatásként?

Már nyújtok patikás célzott támogatást

Amennyiben Ön 2020-ban érvényes célzott támogatási szerződéssel rendelkezik, nem kell mást tennie, mint jeleznie felénk, hogy módosítani szeretné meglévő szerződését. Igény szerint lehetőség van a korábbi elemek megtartása mellett kiegészíteni a szerződést az egészségbiztosítási szolgáltatással vagy új megállapodást kötni.

A patikás szerződést ITT, az újpilléres nyomtatványt ITT töltheti le. Amennyiben kérdése van, keresse Pálffy Brigittát a biztositas@patikapenztar.hu vagy a biztositas@ujpiller.hu e-mail-címen.

Még nem állok szerződésben a Patika-csoport pénztáraival

A célzott támogatás nyújtásának feltétele, hogy a munkáltató megkösse a pénztárral a támogatói szerződést, amelyben rendelkezik a támogatott szolgáltatásról, a támogatási összegről és a támogatás igénybevételének feltételeiről.

A patikás szerződést ITT, az újpilléres nyomtatványt ITT töltheti le. Amennyiben kérdése van, keresse Pálffy Brigittát a biztositas@patikapenztar.hu vagy a biztositas@ujpiller.hu e-mail-címen.

Fotó: unsplash.com

4. Kérje ki munkavállalói véleményét a juttatási palettáról!

A HR-esek 71%-a gondolta azt, hogy megfelelő a juttatási csomag, miközben a munkavállalóknak csupán 48%-a. Ismerős a probléma? Fontos, hogy visszajelzéseket kérjünk munkatársainktól, mert csalóka lehet, ha a HR-esek vagy a felsővezetők saját érzékelésükre hagyatkoznak.

 „A világ vezető vállalatainak 71%-a rendszeresen vizsgálja az üzleti eredmény és a dolgozói elköteleződés közötti kapcsolatot” – idézi a HR Portál cikke Alina Gogunovát, a Korn Ferry Hay Group moszkvai csoportvezetőjét. A szakember az SAP által szervezett Digital Experience konferencián ismertette a Korn Ferry kutatását, amely szerint a hierarchiában lefelé haladva egyre kevesebben vannak tisztában azzal, hogy az ő munkájuk mit jelent a vállalat eredményeiben. Gogunova úgy látja, a dolgozói elköteleződésre nagy hatással van a cég által gyártott termékbe, szolgáltatásba vetett hit. Ha a dolgozók büszkék erre, nagyobb arányban elkötelezettek. Szintén lényeges elem, hogy jól érzi-e magát a csapatban, mennyire tartja magát a kollektíva szerves részének. A Multi-Pay® munkáltatói partnerei körében szerzett tapasztalatai szerint ezt többek között a teljesítmény elismerésére alkalmas cafeteriarendszer tudja erősíteni.

A salary.com felmérése is meglepő eredményt hozott. A HR-esek 69%-a szerint elkötelezettek a munkavállalók, míg utóbbiaknak csak 34%-a vallotta annak magát. A HR-esek 71%-a gondolta azt, hogy megfelelő a juttatási csomag, miközben a másik oldalnak csupán 48%-a. A Korn Ferry kutatás is rávilágít a szakadékr: „a HR menedzserek 76%-a úgy látja, hogy ügyfélközpontú a cég, miközben a saleseseknek csak 55%-a vélekedik így. A fehérgallérosok 63%-a érzi azt, hogy hasznosak a vezetői visszajelzések, míg a kékgallérosok 49%-a mondta ugyanezt. Amikor a felsővezetők ezeket a különbségeket látják, szinte sokkot kapnak, nem hiszik el, hogy ennyire más a dolgozók véleménye. Kis eltérések még beleférnek, 10–30%-os különbségek már nem” - tette hozzá Gogunova.

Az érzékelési szakadék (Forrás: salary.com felmérés)

Barrie Crow, az SAP HR felhő megoldásért felelős kelet-közép-európai vezetője szerint az Y és a Z generáció szeret visszajelzést adni, igényli azt, hogy rendszeresen kikérjék a véleményét. Egy ilyen online szondán a valósághoz közelebbi válaszok születhetnek, mint távozáskor egy személyes exitinterjún – jegyezte meg a konferencián. (A teljes cikket ITT olvashatja a HR Portálon.)

Érdemes a juttatási rendszerrel kapcsolatosan is kikérni a munkatársak véleményét, lehetőleg még az év első hónapjában, hogy ha kell, módosítani lehessen a kínálatot. Azt számos kutatás alátámasztja, hogy a bér nem helyettesíti a béren felüli juttatásokat, azonban valódi elköteleződést, elégedettséget csak az a juttatás vált ki, amelyik valós dolgozói igényt elégít ki. Nem elég, ha a cégnek „megéri” adózási szempontból vagy kevés vele az adminisztrációs kötelezettség, és ezért kényelmes a HR-nek, a lényeg, hogy a munkavállaló a törődést, a munkája elismerését érezze a juttatás hátterében.

Amennyiben szakértőre lenne szüksége az optimális juttatási csomag kialakításához, kérje a Multi-Pay® segítségét. Igény esetén keresse Koleszár Évát a multi-pay@multi-pay.hu e-mail-címen.

Fotó: unsplash.com

5. Idén is a Multi-Pay® a legjobb megoldás a gyakornokok étkezési juttatására

A Multi-Pay® 2020-ban is kényelmes és NAV-kompatibilis megoldást ígér: az étkezési hozzájárulást külön alszámlán kezeli, amely lehetővé teszi a pénz dedikált költését az elfogadóhelyeken. Az országszerte több mint 3000 üzlet listáját ITT találja, de igény esetén lehetséges, hogy egy, a munkáltató által megjelölt elfogadóhelyre korlátozódjon az ételfogyasztási egyenleg költése.

Számtalan cég alkalmaz gyakornokokat, ösztöndíjas diákokat, akiknek a törvényi előírás szerint étkezési juttatást is kell biztosítania: a gyakorlati képzési napokon minden tanulónak egyszeri kedvezményes étkezést vagy étkezési költségeihez természetbeni hozzájárulást kell adni. A diákok által kedvelt juttatásnak számtalan– törvényi, kényelmi és gyakorlati – elvárásnak kell megfelelnie. Ilyen például, hogy ez az összeg a törvényben meghatározott célra költhető: a diákok szigorúan csak és kizárólag fogyasztásra kész élelmiszert vásárolhatnak az adómentesen adható forrásból.

A munkáltató számára fontos az is, hogy kényelmesen – kevés adminisztrációval és rárakódó költséggel – biztosítsa a támogatást, míg a diákok szeretnék biztonságosan és egyszerűen költeni lehetőleg minél több üzletben. 2019 során a Multi-Pay® kártya bizonyította, hogy minden elvárásnak megfelel: közel 3 ezer diák és gyakornok étkezett az év során Multi-Pay® kártyával.

A munkáltatók számára online feltöltési felületet alakítottunk ki, hogy egyszerűen és gyorsan biztosíthassák a juttatást. Általában a cégek havonta egyszer utalnak, de előfordul, hogy a vállalat az egész évben foglalkoztatott diák számára egyben tölti fel a támogatást.

Miért éri meg?

  • Nem kell bajlódni az utalványok nyilvántartásával, tárolásával, kiosztásával.
  • A vállalat könnyen kezelhető, ügyfélbarát elektronikus felületen intézheti a juttatással kapcsolatos mindennapi teendőit, töltheti fel a havi bevallásokat, ellenőrizheti a teljesítéseket.
  • A számla alapján utalt összeget a diákok két munkanapon belül költhetik.
  • A fiatalok szeretik a modern fizetőeszközt, amellyel könnyedén költhetik az étkezési támogatást.
  • Elvesztés esetén a Multi-Pay® kártya pótolható, az elvesztett kártya letiltható, az új kártyával pedig újra költhető az egyenleg.

Fotó: pexels.com

6. Rengeteg munkavállalónak járna a juttatás, mégsem kapják meg

Törvény írja elő a munkaadók számára, hogy a képernyő előtti munkavégzés céljából dolgozóiknak ingyenesen biztosítsanak dioptriás vagy monitorszemüveget, azonban 10-ből 9 irodai dolgozó és a munkáltatók több mint a fele nem volt tisztában ezzel a lehetőséggel.

A „Jár neked a szemüveg” fórum 1400 munkavállaló és 122 cégvezető bevonásával 2019. október–novemberben készített országos felmérése szerint az irodai munkát végzők 92%-a, a cégvezetők 62%-a egyáltalán nincsen tisztában azzal, hogy az 50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet szerint az irodai dolgozók ingyenesen igényelhetnek a munkáltatótól éleslátást (dioptriás) biztosító szemüveget vagy kékfény-szűrős monitorszemüveget. Azok között a cégvezetők között, akik ismerik a törvényt – ez is meglepő adat –, 80% nincsen tisztában azzal, hogy adó- és járulékmentesen elszámoltathatja a szemüveget és ennél is többen, 93% nem tudta, hogy még az áfát is visszaigényelheti.

Ez az arány annak fényében megdöbbentő, hogy a munkavállalók 69%-a szenved legalább három, látással kapcsolatos problémától, kortól és a képernyő előtt eltöltött idő mennyiségétől függetlenül – idézi a felmérést a Piac&Profit online.

Monitorszemüveget is igényelhetnek a munkavállalók a munkáltatótól, ráadásul dioptriamentes szemüveg esetén orvosi vizsgálatra sincs szükség. „Ami az éleslátást biztosító szemüvegeket illeti, az igénylése orvosi vizsgálathoz kötött, és ha az üzemorvos úgy ítéli meg, hogy a munkavállaló részére dioptriás szemüveg biztosítása szükséges lehet, a dolgozót beutalhatja szemészeti vizsgálatra is” – árulta el dr. Zempléni Kinga ügyvéd.

A Multi-Pay® kártyára feltöltött egészségpénztári hozzájárulással, célzott egészségpénztári támogatással és multipayes csekély értékű ajándékjuttatással is biztosíthatja munkatársai számára az egészséges látást.

Fotó: pexels.com