Adómentesen adható a COVID-19 szűrés (2020.08.01)

A vállalatok közül többen döntöttek úgy, hogy a biztonságos működés érdekében saját költségükön tesztelik dolgozóikat. Állásfoglalást tett közzé a NAV a juttatás adóvonzatáról veszélyhelyzetben és azon kívül, hiszen a járvány második hulláma virológus szakértők szerint szinte biztosra vehető.

Ha a munkáltató a munkavállalók részére a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzet időszakában, azaz 2020. március 11. és június 17. között ingyenesen biztosította a koronavírus-teszt lehetőségét, akkor a juttatás adókötelezettségének meghatározására alkalmazni lehetett a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Stabtv.) 28/A. §-ában foglalt rendelkezéseket – olvasható a NAV oldalán.

E szabályok alapján a juttatás után nem kell teljesíteni az adójogszabályok szerinti fizetési kötelezettséget, ha a juttatásra

  • a katasztrófahelyzet, veszélyhelyzet időtartama alatt,
  • a katasztrófahelyzet, veszélyhelyzet következményeinek elhárítása, mérséklése céljából,
  • a katasztrófahelyzetben, veszélyhelyzetben lévők számára,
  • ingyenesen került sor.

Az adómentesség feltétele továbbá, hogy a juttató bejelentse a juttatást (termékátadást, szolgáltatásnyújtást) a juttatás napjától számított 60 napon belül, a nyújtott szolgáltatás és átadott termék megnevezésével, mennyiségének megjelölésével a fizetési kötelezettséggel kapcsolatos ügyben illetékes adóhatósághoz.

És mi van abban az esetben, ha a munkáltató ezekben a hónapokban is szeretné tesztelni a munkatársait annak érdekében, hogy véletlenül se alakuljon ki gócpont az adott vállalaton belül? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán megjelent tájékoztató szerint, ha a munkáltató nem a veszélyhelyzet ideje alatt biztosítja a COVID-tesztet, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 4. § (2a) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezést lehet alkalmazni: nem keletkezik adóköteles bevétel akkor, ha a biztonságot és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeinek biztosítása a munkavédelemről szóló törvény előírásai szerint a munkáltató felelősségi körébe tartozik.

Mivel a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 51. § (4) bekezdése alapján a munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit és a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 2. § (2)-(3) bekezdése és 4. §-a is az Mt. említett szabályával összhangban rendelkezik, az Szja tv. fent hivatkozott rendelkezései érvényesek abban az esetben is, ha a munkáltató ezekben a hónapokban rendeli el a munkavállalónak a koronavírusteszt elvégzését.

A NAV álláspontja szerint az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek biztosításához szükséges koronateszt biztosítása esetében tehát sem a munkáltatónak, sem a magánszemélynek (munkavállalónak) nem keletkezik adókötelezettsége.

Nincs vége a vírusveszélynek

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió műsorában arról beszélt, hogy a légúti fertőzésekre – mint amit a koronavírus is okoz – jellemző a szezonalitás, így sok előny származhat abból, ha a nyarat a szabadban töltik az emberek. Ugyanakkor a zárt, légkondicionált helyiségekben, irodákban, ahol sok ember tartózkodik együtt, a vírus fertőzőképes marad. Ezért kellene visszatérni a maszk használatára például az irodákban – fűzte hozzá.

Merkely arról is beszélt, hogy egy éven belül egy országot kétszer bezárni nem lehetséges, ezért másfajta stratégiára lesz szükség. Ennek lehet a része a szigorú maszkhasználat és a zárt térben egyszerre tartózkodók számának korlátozása. Arra számít, hogy november környékén ismét megemelkednek az esetszámok, nem véletlen, hogy mindenhol a világon arra törekednek, hogy a vakcina elkészüljön addigra – idézte a szakembert az MTI.

Kitért arra is, mind Magyarországon, mind pedig külföldön folyamatosan csökken a koronavírushoz köthető halálozás, ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus veszített agresszivitásából. Ennek ellenére azt tervezik, hogy október környékén, amikor az esetszámok megint emelkedni kezdenek, újra elvégzik az országosan reprezentatív koronavírusteszt-sorozatot – tette hozzá.

Borítókép: unsplash.com


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off