Ezt tette a koronavírus a munkavállalókkal (2020.08.01)

Bár a koronavírus-járvány miatti egészségügyi vészhelyzet alaposan megrendítette a már hosszabb ideje stabil hazai munkaerő-piacot, a munkavállalók körében továbbra is részben optimista hangulat uralkodik. A BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatása szerint a válság jóval motiváltabbá tette a dolgozókat.

Fontos fejlemény, hogy a vírus okozta válság hatására hirtelen megugró munkahely megtartása iránti motiváció, valamint a saját állás, illetve a munkahely stabilitásába vetett bizalom erőteljes meggyengülése miatt megfordulni látszik a korábbi évek munkaerő-piaci trendje, azaz egy kínálat által meghatározott irány felé indulhat az álláspiac, derül ki a most publikált BNP Paribas Cardif – Medián kutatásból.

A szinte sokkoló munkaerő-piaci reálfolyamatok ellenére a megelőző év hasonló időszakához és a korábbi negyedévekhez képest változatlanul magas volt a munkavállalói bizalmi index júniusban is, így a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe alapján a jelenlegi 70 pontos érték továbbra is egy részben optimista hozzáállást mutat a munkavállalók körében. A negyedéves jelentésből megtudhatjuk, hogy a járvány hatásai ellenére a megkérdezettek körében ismét kifejezetten magas értéket, 58 pontot mértek azzal kapcsolatban, hogy a dolgozók mennyire könnyen találnának maguknak új állást: az előző év azonos időszakában ez az érték 57, 2018-ban pedig 53 pontot vett fel.

Nőtt a munkavállalók elkötelezettsége

Drámai azonban a visszaesés azzal kapcsolatban, hogy az adott munkavállaló mennyire érzi biztosnak a jelenlegi pozícióját: az ezt mérő részmutató 16 pontot zuhant az előző negyedévhez képest, így a jelenlegi 74 pont a 2015-2016-ban tapasztalt értékeket idézi. Hasonló visszaesés látható a munkahely fennmaradásának megítélésével kapcsolatban is, ahol a 2017 szeptembere óta folyamatosan 90 pont feletti érték most 85-öt vett fel – hasonlóan a négy-öt évvel ezelőtti időszakhoz.

A fenti mutatószámokkal ellentétes irányú, ugyanakkor szintén komoly változás figyelhető meg a jelenlegi munkahely megtartása iránt érzett motiváció kapcsán is: a munkahely megőrzése érdekében érzett elkötelezettséget mérő mutatószám február óta 22, 2019 júniusa óta pedig 23 ponttal ugrott meg, így a mostani 60 pontos érték rekordmagasnak számít a 2014-ben indított kutatás kezdete óta. A válaszadók jelenleg 70%-a hajlandó lenne a mostaninál messzebbre, akár fél órával is többet utazni a munkahelyére, ami közel 20 százalékpontos emelkedés az előző év hasonló időszakához, illetve az előző negyedévhez képest. Emellett további 19 százalékpontot emelkedett 3 hónap alatt azon válaszadók köre, akik ugyanannyi pénzért akár nehezebb munkát is hajlandók lennének bevállalni (51%), illetve 38%-ról 56%-ra ugrott azok aránya, akik ugyanannyi pénzért többet is dolgoznának. A munkavállalók motivációjának – vagy inkább szorongásának – drasztikus emelkedéséről tanúskodik az is, hogy a saját költségükön magukat továbbképezni hajlandó munkavállalók köre gyakorlatilag megduplázódott: a februári 35-ről 65%-ra ugrott ezen dolgozók aránya.

Ebben a helyzetben feltételezhetően felértékelődnek a munkáltatói juttatások, akár a 35,99%-os adózással adható csekély értékű ajándék vagy az egészségcélú juttatások, a munkáltatói tagdíj-hozzájárulás vagy a célzott támogatás. A cégek ugyanakkora költségráfordítással jelentősen nagyobb munkatársi elégedettséget tudnak elérni, ráadásul a válsághelyzet szülte bizonytalanságban megjelenő szorongást is csökkentik a céges béren felüli juttatások. Valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy a Multi-Pay® munkáltatói partnerei a vírushelyzet ellenére, változatlan feltételek mellett biztosítják az eddigi támogatásokat: számos cég nyújt a saját termékek megvásárlására forrást, tölt fel egy évben egyszer csekély értékű ajándék adókategóriába tartozó juttatást vagy szintén a kártyával költhető bizonyos egészségpénztári szolgáltatásra vagy szolgáltatáscsoportra szóló célzott támogatást. A pénztárak beszámolói szerint folyamatosan nő az igény a szintén 35,99%-os adózással adható szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítási csomagok iránt. 

Borítókép: freepik.com


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off