Otthon vagy az irodában? A home office utóélete (2020.07.01)

A koronavírus sok cégvezetőt meggyőzött arról, hogy nem ördögtől való, ha a munkavállaló otthonról dolgozik. A veszélyhelyzet elmúltával sokakban felmerül a kérdés, lesz-e folytatása a home office-nak most már „hivatalos” formában is.

Az EY és a HR Fest közös kutatásának eredménye szerint nem csökkent a hatékonysága azoknak a hazai vállalkozásoknak, ahol minden kolléga távmunkában dolgozott a kijárási korlátozás közel három hónapos időszaka alatt. A pozitív tapasztalatok hatására a cégek harmada hosszú távon is tervezi, hogy változtat a munkahelyi kultúrán és annak részévé teszi az otthoni munkavégzést – derül ki az 50 kkv-vezető megkérdezésével készült kutatásból.

A megkérdezett vállalkozások 76%-a minden irodai dolgozó számára elrendelte a távmunkát. Azoknak a kollégáknak, akiknek a munkahelyükről kellett dolgozniuk változatos módokon segítették elő a biztonságát a döntéshozók. Többen ügyeleti rendet vezettek be, máshol átszervezték a műszakokat vagy a kollégák rotációjával segítették a távolságtartást – írja a HR Portál.

Az otthonról dolgozó kollégák teljesítményében a felmérés szerint gyakorlatilag semmilyen visszaesést nem tapasztalt a megkérdezett HR-vezetők közel kétharmada (63%). A munkatársak produktivitása még javult is a kijárási korlátozások alatt a válaszadók 22%-a szerint.

„Számtalan olyan társaságnál is alkalmazni kellett a távmunkát, ahol erre korábban nem volt gyakorlat. A vállalatvezetőknek érdemes azzal számolniuk, hogy a pozitív tapasztalatok hatására a dolgozók egyre inkább igénylik majd az otthoni munkavégzés lehetőségét” - hangsúlyozta Farkas Margit, az EY Személyügyi Tanácsadással foglalkozó területének partnere. „Az alternatív foglalkoztatásnak számtalan formája és módja van. Azok a döntéshozók, akik már most elkezdik tervezni, hogyan alakíthatják át a kollégákkal történő együttműködést, ugrásszerűen növelhetik alkalmazottaik elégedettségét.”

A cégek többsége (40%) egyelőre csak rövid távú célokat fogalmazott meg a fizikai visszatéréssel kapcsolatban. Hosszú távon, új, rugalmas munkavégzési gyakorlat kialakításán a megkérdezettek 29%-a dolgozik.

A veszélyhelyzet megszűnésével azonban a bevezetett különleges szabályok nem, vagy csak korlátozott ideig alkalmazhatóak, ami az otthoni munkavégzés elrendelését is érinti. Július 1-től már a felek megállapodására van szükség az otthoni munkavégzés vagy a távmunka előírásához, amennyiben ilyen munkavégzéshez, ha az meghaladja a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy a 352 órát. Tehát azok a cégek, amelyek továbbra is így szeretnék foglalkoztatni a munkavállalóikat, erről meg kell, állapodjanak a dolgozókkal. Emellett szükséges lehet felülvizsgálni a hosszú távú, tartós és rendszeres otthoni munkavégzésre vonatkozó szabályzatokat, és elvégezni ezek kockázatértékelését.

Bármelyik munkakultúra mellett is dönt a vállalat, a megfelelő irodai környezet kialakítása és az egészégre és a biztonságra vonatkozó protokollok kialakítása és betartása mindenki számára kihívást jelent. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság online konferenciáján arról beszélt, „van némi esély” egy második hullámra, ami a szakember szerint novemberre érhet Magyarországra – idézi a Növekedés.hu.

A járványfenyegetettség tehát nem múlt el, a munkahelyek működését az új helyzethez és a megváltozott igényekhez kell igazítani. A Patika-csoport egészségpénztárainak szolgáltatói partnerei hatékony segítséget nyújtanak akár abban is, hogy a vállalat a törvényi előírásoknak megfelelő pandémiás modellt dolgozzon ki. A pénztárakon keresztül elérhető szolgáltatások hatékony támogatást jelentenek a vállalatok számára, amelyek odafigyelnek munkavállalóik egészségére. Célzott támogatással a családok gyógyszerkiadásaihoz, orvosi vizsgálataihoz is 35,99%-os adózással járulhat hozzá a cég, és ugyanilyen adóteher mellett köthet szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítást is, amely akár koronavírus-fertőzés esetén is fedezi a magánorvosi ellátás költségeit. Keresse egészségpénztári partnerünket a munkaltato@patikapenztar.hu e-mail-címen vagy kérjen felvilágosítást telefonon a +36 (1) 2109790 számon munkanapokon 8.00–16.00 óra között.


Vissza

Multi-Pay® Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off