Mit tanít a vírus a cégeknek? (2020.05.05.)

A mostani rendkívüli helyzet ismét ráirányítja a figyelmet a hosszú távú öngondoskodás és a munkáltatói gondoskodás fontosságára. Mi köze ehhez a Multi-Pay kártyának? Összegyűjtöttük, hol segítenek a munkáltatói juttatások, hogy a vállalat a lassuló gazdasági környezetben is elégedett munkavállalókkal rendelkezzen.

A cégek lassanként újraindítják a termelésüket, fokozatosan megnyitják az irodákat a munkavállalók előtt. De azt is tudjuk, az élet még nagyon sokáig nem lesz olyan, mint régen. Sőt, az is lehet, amit most kialakítunk működési és juttatási rendszert, az lesz az új normális. Ennek fényében megkerestük azokat a céges multipayes juttatásokat, amelyekkel fokozhatja munkavállalói biztonságérzetét a home office idején és azután is. A frontvonalban most azokra a vállalatokra van szükség, amely odafigyelnek munkatársaik jóllétére és egészségére is. Ezek a cégek fogják a koronavírust a legkisebb szövődménnyel átvészelni.

Nem érdemes átalakítani a cafeteriarendszert

Évek óta tartó trend, hogy a cégek gondoskodó intézményekké válnak, amit most felerősít a pandémia mindenhol a világban. A gondoskodás testet ölthet a juttatásokban, az egészségcafeteriában vagy akár a SZÉP kártyában. Igaz, a kormányzat néhány hónapra nagyon kedvezővé tette utóbbi adókörnyezetét, de a munkavállalók jelen pillanatban az egészségükre és a mindennapi létfenntartásukra koncentrálnak. Abban az időszakban, amikor az egészségügy alakítja a gazdaságot, könnyen lehet negatív üzenete a cafeteria szűkítésének. Nem véletlen, hogy ilyen szándékot nem is tapasztaltunk a céges partnereinknél.

A bérszámfejtő programok átalakítása sem lenne egyszerűen kivitelezhető és a nyilatkoztatás is felvet kérdéseket a veszélyhelyzet idején. Amikor a napi hírek a betegségről és a megfelelő mennyiségű tesztelés fontosságáról szólnak, érdemes a céges juttatásokat is ehhez szabni.

A Multi-Pay kártyára utalt csekély értékű ajándék minden időszakban jól használható bérkiegészítés, hiszen akár élelmiszerre, akár tisztítószerekre költhető, de jól jön akkor is, ha a digitális taneszközök megvásárlásához hiányzik a családi költségvetésből. Az évente egyszer a minimálbér 10%-áig adható, korlátlan célra fordítható juttatást a munkatársak mellett azok közeli hozzátartozói is megkaphatják. Így egy négytagú család akár évi 64 400 forintot is hazavihet, ami a munkáltatónak cafeteriaadóval növelve 89 097 forintba kerül, míg bérként kifizetve ez az összeg a munkavállalót és a munkáltatót terhelő adóval 115 241 forintos kiadást jelentene a cégnek.

  • Juttatás maximális összege: 16 100 forint/fő/év
  • Juttatásban részesülők köre: munkavállaló és közeli hozzátartozója
  • Juttatás adóterhe: 38,35% (július 1-től 35,99%)
  • Juttatás felhasználási lehetősége: bármire költhető a Multi-Pay kártyaelfogadó helyeken
  • Juttatás felhasználásának határideje: korlátlan a Multi-Pay kártya lejárati idején belül

A gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre költhető multipayes egészségcélú juttatás a vállalat társadalmi felelősségvállalási célkitűzéseinek sorába is beilleszthető, különösen most, amikor a lakosság jelentős hányada többet költ vitaminokra, fertőtlenítőszerekre, arcmaszkra, hogy megőrizze egészségét és óvja környezetét is a vírustól.

A Pénztár egészségügyi szolgáltatói partnerei közül többen kínálnak COVID-19 szűrőcsomagokat cégeknek. A Szűrések a Multi-Pay egészségpénztári partnereinek kínálatában című cikkünkben ezek közül összegyűjtöttünk néhányat. Ha önnek fontos, hogy a munkavállalói számára biztonságos munkakörnyezetet biztosítson, tesztelje a dolgozókat egészségpénztári célzott támogatáson keresztül!

A pénztáron keresztül a vállalat jelenleg 38,35%-os adózással biztosíthatja a vizsgálatot, a tagoknak adómentes a juttatás. Mivel 2020. július 1-től a szociális hozzájárulási adó 15,5%-ra csökken, a célzott támogatás adója is mérséklődik 35,99%-ra.

Nem éltek a munkavállalói a hitelmoratóriummal? Járuljon hozzá a lakáshitel-törlesztésükhöz! Ezt is megteheti a Multi-Pay egészségpénztári partnerein, akár a Patikapénztáron, akár az Új Pillér Egészségpénztáron keresztül kedvezményesen.

Az adómentesen adható lakáshitel-támogatás megkönnyítheti a családok életét a mostani helyzetben. Április közepéig a lakossági ügyfelek harmada jelezte, hogy fizeti tovább a törlesztését – derül ki a Privátbankár.hu cikkéből. Ha a bérek csökkentésére kényszerül a bevételei visszaesése miatt, ahol lehet, adjon lakáshitel-törlesztési hozzájárulást.

  • Munkáltató adóterhe: 0%
  • Adható összeg: 24 150 Ft/hó
  • Munkavállaló adóterhe: 27,625% (július 1-től 26,535%)

A veszélyhelyzet idején a pénztárak is érintkezésmentessé tették az ügyintézést. A szükséges szerződéseket, igazolásokat, igényléseket e-mailen, csatolt dokumentumként várják. A munkavállaló pedig akár otthonából is be tud lépni a pénztárba az online belépési felületen, a belépési díjat pedig bankkártyával tudja fizetni ugyanitt.

Előbb-utóbb kinyitnak az iskolák, jól jön a tanévkezdési támogatás

Sok család szembesült most azzal, hogy a gyerekeknek a tanulmányaikhoz új informatikai eszközökre van szükségük. Márciusban több szakáruház is arról számolt be, hogy a notebookok, asztali számítógépek (PC), tabletek és monitorok forgalma a sokszorosára ugrott, de nőtt a kereslet a nyomtatók és az e-könyv-olvasók iránt is. Reméljük, szeptembertől visszaáll a normál oktatási rend, de a tanévkezdés biztos, hogy újabb kiadásokkal jár.

  • Munkáltató adóterhe: 0%
  • Adható összeg: 161 000 Ft/év
  • Munkavállaló adóterhe: 27,625% (július 1-től 26,535%)

A célzott támogatásból fedezhető kiadások:

  • általános- és középiskolások tankönyv- és taneszköz vásárlása,
  • ruhavásárlás,
  • egyetemi tandíj,
  • kollégiumi elhelyezés,
  • albérlet költsége.

Fotó: unsplash.com


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off