Költségoptimalizálás okosan (2020.04.06.)

A COVID-19 kapcsán az egészségbiztosítások és bármely egészségcélú juttatás felértékelődik. A cégek költségcsökkentésként hajlamosak megszüntetni a cafeteriajuttatásokat a veszélyhelyzetben tapasztalható gazdasági visszaesésre válaszul. A fűnyíróelv ebben az esetben azonban többet árt, mint használ.

A koronavírus hatására a vállalatoknak világszerte vissza kell fogniuk az aktivitásukat, meg kell találniuk az egyensúlyi helyzetet az új körülmények között, ahogyan ez történt a 2008-as pénzügyi válságban is. Akkor már bebizonyosodott, az a vállalat kerül ki győztesen a küzdelemből, amely a tankönyvi megoldásokon túlmutató modelleket dolgoz ki és a rövidtávú szemlélet helyett hosszú távon tervez.

A költségek visszafogásának technikái iparágról iparágra, sőt, vállalatról vállalatra változnak, az azonban általánosságban is igaz, hogy a legtöbb cég a beszállítókon, marketingbüdzsén, dolgozókon spórol. De nem mindegy, hogyan. A bérek és azok járulékos költségei a mostani költségérzékeny időszakban akár kritikus kiadási tétellé is nőhetnek azokban az ágazatokban, ahol a kereslet jelentősen zuhan ezekben a hónapokban. De még véletlenül sem érdemes a hosszú távon versenyelőnyt biztosító stratégiai szempontokat beáldozni. A munkavállaló pedig ilyen, hiszen rájuk számítunk majd az újrakezdésben is.

A 2008-as válságban a rugalmas munkavégzés és a távmunka volt az egyik gyakran használt költségoptimalizáló lépés a bérek egy részének „cafeteriásítása” mellett. A távmunka most nem opció, hanem kötelező biztonsági intézkedés, de egy megfelelően tervezett juttatási rendszer ma is sokat javíthat a helyzeten.

Mit adhatok és mennyiért?

Az adómentesen adható juttatások közül a koronavírus következtében kialakult helyzet értelmetlenné tette a bölcsődei, óvodai díjak fizetését, de a kulturális rendezvényekre és sporteseményekre szóló belépőket is. A SZÉP Kártya zsebeit sem tudják a munkavállalók kihasználni ezekben a hónapokban, amikor minden az egészségről, egészségmegőrzésről, az immunrendszerünk erősítéséről szól. Egészségpénztári megtakarításból viszont a munkatársaink megvásárolhatják a mostani mindennapok kellékeit – maszkot, gumikesztyűt, kézfertőtlenítőt, a szervezetük megerősítésére szolgáló vitaminokat – is, de igénybe vehetik a magánegészségügyi szolgáltatók által hirdetett távkonzultációkat. Ez jól jöhet például az elszigetelődés pszichés terheinek kezelésében, vagy ha szakorvosi segítségre lenne szükség, de jelen körülmények között nem merik felkeresni háziorvosukat (esetleg nem is tudják, mert az a veszélyeztetett korosztályhoz tartozik, ezért beteget nem fogadhat).

Nem véletlen, hogy az egészségcélú juttatások most is fennakadnak a költségcsökkentési rostán: a racionalizálás nem érintheti a munkavállaló egészségét. Különösen nem akkor, ha azt várom tőle, hogy otthonról éppolyan odaadással dolgozzon, mint az irodában. Nem utolsó sorban, jön még tavasz a gazdaságban, amikor ugyanezekre az emberekre nagyon nagy szükség lesz, ha nem akarjuk átengedni a piacainkat a versenytársainknak.

Az egészségcélú célzott támogatások, amelyeket a bérnél kedvezőbb, 38,35%-os adózással adhatnak a cégek, arra is lehetőséget adnak, hogy a korábbi cafeteriarendszereket átgondolva, azokat a vállalat a jelenlegi helyzethez igazítsa. A lépéssel növelhetjük dolgozóink bizalmát, a bizonytalan időszakban stabilitást és odafigyelést közvetíthetünk feléjük.

Online megrendelhető Komplex egészségcsomag-ajánlatunk Önnek:

Csomag tartalma:

  • Gyógyszertári vásárlások támogatása
  • Magánegészségügyi ellátás támogatása
  • Gyógyászati segédeszköz-vásárlás támogatása

Opcionálisan választható:

  • Szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás

Csomag ára:

A munkáltató igényétől függően akár dolgozónként differenciált összegű támogatás is nyújtható. A juttatás adóterhe 38,35%. A pénztár működési költsége 6%, amely a dolgozók által költhető juttatást csökkenti.

Ha felkeltettük érdeklődését:

  1. Töltse ki a célzott támogatási szerződést.
  2. A kitöltött és aláírt szerződést e-mailen, csatolt dokumentumban küldje vissza a munkaltato@patikapenztar.hu címre.
  3. A pénztár a záradékolt szerződést szintén e-mailen küldi vissza az Ön által megadott címre.
  4. Amennyiben a célzott támogatásban részesülő dolgozó még nem tagja a pénztárnak, ITT tud belépni online.
  5. A szerződéskötést követően, az ügyintézőnktől kapott díjbekérő alapján vagy a vállalat által elkészített és a Pénztár oldalára feltöltött bevallás szerint a támogatás összegét el kell utalni a CIB Banknál vezetett (10700024-02400406-51100005) számú számlára. Megjegyzésként kérjük feltüntetni a cégnevet és adószámot, valamint, hogy „célzott támogatás”.
  6. Az internetes bevallásfeltöltő programhoz regisztrációra van szükség a Pénztár oldalán ITT.

A Pénztár a célzott szolgáltatások nyilvántartására „célzott szolgáltatási tartalék” számlát vezet a támogató számára elkülönítetten. Ezen a számlán a támogatást pénztártagonként tartjuk nyilván és a tagok által ténylegesen igénybe vett szolgáltatásokat e tartalék terhére számoljuk el. A cég által utalt összeget két munkanapon belül költhetik a munkavállalók.


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off