Trautmann László, a Patika Egészségpénztár Ellenőrző Bizottságának elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem docense arról beszél hírlevelünkben, hogy mi lehet a vállalati túlélés stratégiája koronavírus idején és azután.

A mostani pandémiás helyzet egy erős ösztönzés. Reméljük, fenntarthatóbb fejlődési pályára kerül a világgazdaság és a magyar gazdaság is – véli Trautmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Skype-on beszélgettünk a Patikapénztár Ellenőrző Bizottságának elnökével.

Egészségügyi vagy gazdasági válságot élünk?

Susan Sontag amerikai filozófus A betegség mint metafora című könyvében azt a kérdést feszegeti – nem alaptalanul –, hogy a világon végigsöprő betegségek milyen társadalmi összefüggésben értelmezhetők, milyen gazdasági és társadalmi átalakulásokat eredményeznek. Ez is érzékelteti, hogy a koronavírus egészségügyi és gazdaságpolitikai vonatkozásai szorosan összefüggenek.

Belehal a beteg?

Nem. Az államok, a világgazdaság, a globalizáció túlél, de új modellek alakulnak ki. Az eddig elsősorban kereskedelmi jellegű globalizáció ezután elmozdul a technológia irányába: valószínűleg bekövetkezik az egyes technológiai platformok összehangolásának korszaka. Ez a globális infrastruktúra fogja igazgatni az egyes gazdálkodókat, nemzetállamokat, gazdasági szervezeteket.

Megengedheti a világ magának azt a pillanatnyi szünetet, amit a vírus okoz?

Az elmúlt 300 évben annyit halmoztunk fel, hogy ideje az irányváltásnak. Megvannak azok az ideológiai és gazdasági, technológiai eszközök, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy mindenki erényesen éljen. Már látjuk, hogy a szeretet is tudja jól vezetni a gazdálkodókat, amellett, hogy a profitra törekszenek és büszkék az elért üzleti nyereségükre. Úgy tűnik, időnként kell egy külső hatás, hogy változtassunk az életünkön. Kérdés, mekkora zökkenőre van szükségünk, hogy ezt felismerjük.

Min múlik, hogy szövődmények nélküli lesz-e a felépülés?

Ehhez fel kell, hogy értékelődjön a humánerőforrás a vállalatoknál és nagyobb hangsúly kell, hogy kerüljön az emberi tényezőkre. Az nem folytatható, hogy az olcsó bérből, a feketemunkából, vagy más trükkös megoldásokból érjen el valaki gazdasági fejlődést. A munkavállaló bizalmát meg kell nyernie a munkaadónak, amihez az államnak és a vállalatnak is ki kell nyilvánítania az elköteleződését a dolgozó iránt. A cégeknek a közjóra tekintettel kell gazdálkodniuk megőrizve az erkölcsiségüket és feltétel nélkül követni az értékrendet. Szükségük van a lelki stabilitásra. Ez furcsának tűnhet a kemény számok mellett, de alapvetően a fordulat arról szól, hogy a vállalat a közjót valósítja meg a maga területén. Spinoza azt mondaná, hogy „észközösséggé”, a szó klasszikus értelmében baráti társasággá alakul, és ez megszünteti a „haveri kapitalizmust”. Az, aki úgy fogja fel a cégét, hogy a dolgozója be akarja csapni, és velük szemben akarja megvalósítani a céljait, nem fog maradandó károsodás nélkül gyógyulni. Persze ez nehéz, hiszen 30 éve az a mondás, hogy a vállalat lényege a profitmaximalizálás. És ez így is van. Csakhogy a profit forrása a kollektív hatékonyság.

Most mégis világszerte megnő a munkanélküliek száma, a cégek megszorítanak, fizetés nélküli szabadságra küldik a dolgozókat. Ez lenne a céges túlélés jó gyakorlata?

Minden vállalat szenved, hiszen leállt a világgazdaság. Azok a vállalatok fognak túlélni, amelyek erős bizalmi tőkét építettek, és amelyek közös megoldást keresnek a dolgozóikkal. A siker kulcsa, hogy a munkavállaló bízzon abban, a vezető megtalálja a megoldást. A bizalom megteremtéséhez a cégnek hozzá kell segítenie a dolgozóját, hogy az fejlődjön, egészséges maradjon, helytálljon a munkaerőpiacon.

Azt is mondják, a koronavírus több embert fog pénzügyileg összetörni, mint megölni.

Nemcsak a gazdasági szereplőknek van szükségük a sokkra, hogy új pályára álljanak, hanem életmódváltásra kell ösztönözni az állampolgárokat is. Ez valóban fájdalmas átalakulás lehet. Az elmúlt 100 évben az önzés mozgatta a gazdaságot. Samuel Bowles Az etikus gazdaság című könyve arról szól, hogy hogyan tudják a vezetők hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy jó állampolgárokká váljanak. Ennek érdekében kell a piacokat összerakni, gazdasági eszközöket használni. Ez egyike a vírusválság hosszú távú hatásainak. Kérdés, hogy a szabadságot és a biztonságot hogyan lehet egységes trendben kezelni. Szerintem a technológia ehhez adott: a gazdasági szereplők kezében meghagyja a szabadságot, de a szabadság tartalma az önuralom és a mérsékletesség.

A kormányok szigorú korlátozások közé szorítják a cégek működését. Nem túl erős a szigor?

Végre az a helyzet, hogy az egészségügy vezeti a közgazdászokat. Ez drámai fordulat. Az egészséges életmód értékrendje határozza meg a döntéseket és nem a gyönyör. De a határán vagyunk a szigornak. A Föld népességének számát és életmódját tekintve, akár nagyobb probléma is bekövetkezhetett volna. Az viszont már politikai kérdés, hogy a változást a kormányoknak kell kommunikálniuk. Azoknak a kormányoknak, amiket csupán szűk többséggel választanak meg az állampolgárok. A jelenlegi politikai intézményrendszerben nincs meg az ehhez szükséges legitimitás, így felértékelődik azok szerepe, akik az értékrend irányításában – például az egyházak – jelen vannak. Ezek a dilemmák már jelentkeztek a klímaválság kapcsán felvetődött erkölcsi problémákban és most a vírusválságban csúcsosodnak.

Kit kell a kormánynak segíteni most? A vállalatokat vagy a munkavállalókat?

Nem itt van a határ, hanem ott, hogy ki gazdálkodik jól, ki rosszul. A rövidtávú intézkedések a túlélésre teremtenek esélyt, de azt a céget, amelyik „rossz állampolgár” – az építőiparban például bőven akad ilyen –, nem szabad megmenteni. Amelyik cég viszont támogatta a munkavállalóit a tudásalapú gazdaságra való áttérésben, azt segíteni kell, hogy túlélje a válságot.

Mennyi idő alatt épülhet fel a betegségből a világ?

Azt szoktam mondani a hallgatóimnak, hogy az ő egész életüket meg fogja határozni. 5-10-15 év kell, hogy a hosszú távú átalakulás végbemenjen. De végső soron egy 300 éves hagyományt kell újragondolnunk…

Vissza