Augusztusban is részt vehet ingyenes szűrésen (2019.08.01)

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja egész nyáron és még ősszel is tart. Ne maradjon le az augusztus végi lakossági nyílt napokról, ahol pontos tájékoztatást kaphat az egészségi állapotáról és sokat megtudhat arról is, hogy miért éri meg az egészségpénztári tagság.

A szűrés során fél óra alatt 37 féle vizsgálatot végeznek el az ország legnagyobb mobildiagnosztikai központjában, egy csaknem húsz méter hosszú, speciális eszközökkel felszerelt szűrőkamionban. A program szükségességét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az elmúlt években megvizsgáltak 6–7%-ának kórosnak tekinthető a vércukorszintje, a megjelentek közül sokaknál derült ki vérnyomásprobléma és átlag 10%-ban voltak azok, akiknél az EKG mutatott rá valamilyen rendellenességre.

Az egyik legjelentősebb népbetegségnek azonban az elhízás tűnik: a megjelent nők 59%-ának, a férfiak 45,6%-ának volt a normál értéket meghaladó a haskörfogata és ennél is nagyobb arányban voltak azok, akiknek a testzsírtömeg indexe került kóros tartományba.

Az elhízás nem hungarikum, de az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk az OECD jelentése szerint. Ráadásul egyre több túlsúlyosból lesz elhízott és az elhízásnak is egyre súlyosabb formái jelennek meg, ami intő jel. Az azonnali életmódváltás és a megelőzés nagyon fontos lenne. A szűrésen résztvevők a szűrőkamion előtti területen felsorakozó életmód-tanácsadóktól kaphatnak ehhez hasznos tanácsokat.

Augusztusi lakossági szűrőnapok a Multi-Pay® stratégiai partnere, a Patikapénztár támogatásával

  • Augusztus 24.

    Norbi Update LowCarb Családi Életmód Nap, Budapest

  • Augusztus 25.

    Forever Living Products Családi Életmód Nap, Bicske

  • Augusztus 28–29.

    Vital Active Családi Életmód Nap, Szeged, Széchenyi tér


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off