Vissza

Október 31-re változott az ügyfélátvilágítás határideje (2019.07.01)

Fellélegezhetnek az ügyfélazonosításra kötelezett szolgáltatók és ügyfeleik, így minden egészségpénztári tag is, aki még nem tett eleget a pénzmosás elleni törvény előírása szerinti teljes körű azonosításnak. A parlament az eredeti, június 26-i határidőt több mint négy hónappal meghosszabbította és október 31-ig kitolta.

Néhány héttel az eredeti határidő előtt a Pénzügyminisztérium (PM) azt közölte, hogy mintegy kétmillió bankszámla – ez az összes számla ötöde – tulajdonosa még mindig nem pótolta hiányos adatait. Június 24-ig – a parlamenthez benyújtott módosító javaslat napjáig – a szám a felére csökkent, de még így is nagyon sokakat, több mint egymillió főt fenyegetett a veszély, hogy június 26. után zárolják a számláját. Bár az adatok a banki ügyfelekre vonatkoznak, a meghosszabbított határidőt az egészségpénztárak is üdvözlik, hiszen az önkéntes kasszák tagjai szintén érintettek lehetnek.

A pénzmosás és terrorizmus finanszírozás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (Pmt.) értelmében a pénzügyi intézményeknek – így a Multi-Pay® egészségpénztári partnereinek is – el kell végezniük ügyfeleik teljes körű átvilágítását. Ez a lakossági ügyfelek esetében azt jelenti, hogy ellenőrizni kell a törvényben előírt személyes adatokat és rendelkezni kell a személyazonosságot és a lakcímet igazoló okmányok másolatával, valamint a kiemelt közszereplői státuszt igazoló nyilatkozattal. Az a pénztártag, aki ennek nem tesz eleget a törvényben meghatározott határidőig, az azonosítás pótlásáig nem tudja igénybe venni a pénztári szolgáltatásokat.

A 2019. évi XLIX. törvény


Köszönjük az együttműködésüket azoknak a multipayes pénztártagoknak, akik már eleget tettek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek személyesen vagy postai úton. Egyben kérünk minden pénztártagot, akinek erre eddig nem volt lehetősége, hogy segítse a munkánkat és mielőbb juttassa el a Patikapénztárhoz vagy az Új Pillér Egészségpénztárhoz a szükséges dokumentumokat személyesen (1022 Budapest, Bimbó út 18.) vagy postai úton (1535 Budapest, Pf. 861.):

1) az érvényes személyazonosító okmánya mindkét oldalának olvasható másolatát aláírva,
2) a lakcímkártyájának csak a lakcímet tartalmazó oldalának olvasható másolatát aláírva,
3) a pénztár weboldaláról letölthető közszereplői nyilatkozatot (Patikapénztár, Új Pillér Egészségpénztár)

A határidő módosítására azért volt szükség, mert a Magyar Bankszövetség jelezte a kormányzat felé, hogy az eredeti, június 26-i határidőig az ügyfelek jelentős részénél az átvilágítási folyamat nem zárul le. A magyar emberek érdekében a törvényjavaslat célja, hogy kellő időt biztosítson az eljárások lefolytatására, ezzel megakadályozva azt, hogy több mint egymillió ügyfél esetén a banki tranzakciók 2019. június 26-a után bármilyen akadályba ütközzenek – olvasható a parlamentnek benyújtott törvénymódosítási javaslat indoklásában.

Az Európai Unió pénzmosás elleni irányelvei és a pénzmosás elleni nemzetközi sztenderdek is előírják, hogy nemcsak az új ügyfelek esetében lépnek előtérbe egyes új és erősebb szabályok, hanem átmeneti idővel a már meglévő ügyfelekre is ki kell terjeszteni a fent említett erősebb ügyfélátvilágítási intézkedéseket.

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off