Sokat tehetünk a bőrrák ellen Multi-Pay® kártyával (2019.06.01)

Egyre több a melanomás beteg Magyarországon, pedig a megbetegedés kockázata kellő odafigyeléssel jelentősen csökkenthető. Az UV sugárzás elleni védelem kiemelten fontos felnőttek és gyermekek esetében egyaránt, az ehhez szükséges kozmetikai szerek pedig számos multipayes egyenlegből megvásárolhatók.

„A nyár közeledtével nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a szűrővizsgálat mellett a melanoma megelőzésében a rendszeres önvizsgálat és az UV sugárzás elleni védelem kiemelten fontos felnőttek és gyermekek esetében egyaránt. A közhiedelemmel ellentétben a lebarnulás sem egészséges, ugyanis az UV fény által okozott bőrkárosodást jelzi. Sőt! Az árnyék, a felhős égbolt és a víz sem óv meg a napsugárzástól, e körülmények között is érdemes védekezni az UV sugarak ellen” – hívta fel a figyelmet Prof. Dr. Oláh Judit, a Magyar Dermatológiai Társulat Onkodermatológiai Szekciójának elnöke.

A szoláriumozás a napozás biztonságosabb alternatívájának tűnhet, azonban egy friss nemzetközi tanulmány szerint ez is egyértelműen növeli a bőrelváltozások gyakoriságát és a melanoma kialakulását. Nemzetközi viszonylatban a magyarok különösen veszélyeztetettek, hiszen az Euromelanoma 30 országra kiterjedő felmérése szerint a 20 év feletti magyarok több mint ötöde járt már szoláriumban, ez a nemzetközi átlag duplája.

A megelőzés legfontosabb 5 lépése

  1. Rendszeres önellenőrzés: megfelelő fényviszonnyal ellátott helyiségben, szabad szemmel vagy tükör segítségével rendszeresen érdemes átvizsgálni a bőrfelületet. A változásokat érdemes rögzíteni, akár fényképezőgép segítségével.
  2. Bőrgyógyászati vizsgálat: a bőrgyógyászati vizsgálat indokolt, ha egy újonnan kialakult elváltozás nem tűnik el 3 héten belül, vagy egy korábban ismert anyajegy alakjában, színében, méretében változást észlelünk.
  3. Szolárium elkerülése: a WHO szerint a szolárium az egyik legveszélyesebb rákkeltő. A szolárium UV sugarai károsítják a bőr DNS-ét és bőrrák kialakulásához vezethetnek.
  4. Kontrollált napozás: a hirtelen, intenzív és direkt napozás nem javasolt. Annak érdekében, hogy elkerüljük a napégést, bőrpírt 11:00 és 15:00 között nem érdemes napra menni.
  5. Fényvédelem: olyan fényvédő krémet érdemes választani, ami az UVA és UVB sugárzással szemben is védelmet nyújt. Ez általában a magasabb faktorszámú (50+) fényvédő krémekre igaz. A fényvédő krémek hatóideje körülbelül 2-3 óra, így napozás előtt fél órával, majd két óránként újra érdemes felvinni a bőrre a krémet.  A fényvédő krémeken túl a megfelelő ruházat nyújtja a legjobb védelmet a napfénnyel szemben. A legjobb, ha a megfelelő öltözék mellett, széles karimájú kalappal és polaroidos napszemüveggel is védekezünk a napfény káros hatásai ellen. Mindezeket a Multi-Pay® kártya ajándék alszámlájáról és az OGYÉI engedéllyel rendelkező termékeket akár egészségpénztári egyenlegéből is megvásárolhatja.

(Forrás: Magyar Dermatológiai Társulat)

A melanoma nem válogat

Vissza

Multi-Pay® Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
 
Mg Főzi Főzelékgyár
ételfogyasztás
Budapest
Campona Bevásárlóközpont
I. emelet
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off