Így reagáltak a cégek a cafeteria változására (2019.04.01)

A vállalatok a béren kívüli juttatásokat érintő jelentős adóváltozások ellenére sem szüntették meg teljes egészében korábbi cafeteriarendszerüket. A Multi-Pay® tapasztalatait alátámasztják a Process Solutions (PS) közel 50 vállalat bevonásával készített kutatásának eredményei is.

A PS kutatásában részt vevő vállalatok 89%-a nem szüntette meg teljesen a cafeteria juttatások rendszerét, mert a bérbe történő beépítés esetében azzal is számolniuk kellett volna, hogy a plusz bérelem minden alapbérhez kötődő juttatás (pl. túlóra) kifizetésének is alapjává válik. Biztonságosabb, egyszerűbb megoldásnak tűnt, ha a dolgozó a bruttó keretét akár más formában is kiveheti a magas adóteher ellenére – mondta el Varga Judit, a Process Solutions menedzsere.

A Multi-Pay® kártya bizonyos zsebei iránt sem szűnt meg a munkáltatók érdeklődése, hiszen az évek óta fontos vállalati célok is továbbélnek az adóváltozástól függetlenül. Sok HR-es számára fontos, hogy 2019-ben is változatlan kényelem és biztonság mellett támogathassa az iskolakezdést, az egészséget, az étkezést vagy adjon kizárólag a vállalat saját termékeire költhető juttatást.

Az is egyértelmű, hogy a dolgozók is számítanak a megszokott juttatásokra, mint például az iskolakezdési támogatás, amely juttatás bérként adózik, mégsem váltható ki a bérrel. „Az iskolakezdési támogatás a munkavállalóiért felelősséget érző munkáltatók jól bevált eszköze. Pozitívan befolyásolja a munkáltatói márkát és alkalmas a teljesítmény differenciált elismerésére. Azt üzenjük a munkatársainknak, hogy elégedettek vagyunk a munkájukkal, csak így tovább, és cserébe igyekszünk csökkenteni az év bizonyos időszakában jelentkező extrakiadásokat” – magyarázta a Multi-Pay® egyik munkáltatói partnere, hogy miért döntött 2019-ben is úgy, az eddigiekhez hasonló céllal és összegben, tulajdonképpen változatlan formában nyújtja az iskolakezdési támogatást a törvényi változások ellenére is.

Túlélő juttatások

A dolgozók a multipayes zsebükből – éppúgy, mint eddig – megvásárolhatják a gyerekek iskolakezdéséhez kapcsolódó eszközöket, tanszereket, ruházati cikkeket a már bevált elfogadóhelyeken.

Hasonló „túlélő” juttatás az egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás, a céges saját termék és szolgáltatás zseb vagy az étkezési hozzájárulás, amelyeket a HR-esek eddig sem csak adózási okokból kedveltek, hanem azért, mert a juttatások révén növelni tudták dolgozóik lojalitását és elköteleződését a cég iránt. Ezek a támogatások egytől egyig hozzájárulnak a felelős, családbarát vállalti márka kialakításához akkor is, ha a bérrel azonos adó terheli azokat.

Fotó: freepik.com


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off