Mit adjunk cafeteriában 2019-ben? (2018.12.01)

Az elmúlt években a cégek megszokták, hogy szinte mindenre van megoldás a cafeteriában, a dolgozó pedig hozzászokott ahhoz, hogy szinte bármilyen napi kiadását fedezi a vállalati juttatás, amelyet azonnal költhet, felélhet. 2019-ben új korszak jön – mutatott rá előadásában Kardos György. A cafeteriatanácsadó a Patika-csoport üzleti reggelijén beszélt a jövő évre javasolt megoldásokról.

A legtöbb vállalatnál december nagy kérdése, mi legyen a jövő évi cafeteriakínálatban, és kell-e egyáltalán cafeteria 2019-ben. A jó döntéshez figyelembe kell venni a munkaerő-piaci helyzetet, a vállalat anyagi erejét és a dolgozók érdekeit egyaránt. Ebben a hármasban kell az egyensúlyi helyzetet megteremteni.

– A cégek és a munkavállalók igényei alapján, valamint makrogazdasági tényezőket figyelembe véve készítettünk egy tervezetet a jövő évre. Ebben azt mondjuk, hogy 2019-ben a vállalat az idén adott bruttó cafeteriakerete egyharmadát biztosítsa fix juttatásként, amiben első helyen áll a célzott egészségpénztári juttatásra fizetett támogatás. Havi három–tízezer forintot érdemes ilyen célra adni, nem választható elemként. A keretösszegen belül van választása a dolgozónak, hogy milyen célra – gyógyszerre, egészségbiztosításra, magánegészségügyi ellátásra – kéri a támogatást. Emellé lehet tenni fix elemként nyugdíjpénztári megtakarítást, de azt inkább munkáltatói hozzájárulásként javaslom. Jóllehet a juttatás így bérként adózik, a munkavállaló azonban jogosult az összeg után 20%-os szja-jóváírásra – sorolja Kardos György. A szakember szerint választható elemként érdemes felajánlani a SZÉP Kártya zsebeit, az önsegélyező pénztári célzott szolgáltatást, az egészségpénztári tagdíj-kiegészítést valamint az adómentes elemeket. Utóbbi a nyugdíjpénztári juttatással azonosan bérként adózik. Mivel azonban a pénztártag 20% szja-visszatérítést kap az összeg után, összességében a juttatás adóterhelése a bérnél kedvezőbb.

Önkéntes pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás ára 2019-ben

10 ezer forint munkáltatói juttatás után a dolgozó 2 000 forint adó-visszatérítésre jogosult, így a teljes nettó bevétele 12 ezer forint lesz. A céges teljes ráfordítás (bruttó-bruttó) 18 195 forint. A dolgozó nettó bevételére számolt adóterhelés 51,6%.

A maximális dolgozói elégedettség érdekében Kardos György szerint a kínálatból nem maradhat ki az egyéb személyi jellegű, bruttó bérként adózó juttatás. Vagyis a korábbi, Multi-Pay® kártyára adott cafeteriaelemek, mint például az ajándék vagy a céges saját termék 2019-ben is fontos elemei maradhatnak a juttatási csomagoknak, annak ellenére, hogy bérként adóznak.

A szakember óva inti a cégeket attól, hogy a juttatási rendszer fenntartása helyett béresítsék a cégnél lévő bruttó cafeteriakeretet. Egyrészt a munkavállaló nettó forintjai jelentősen csökkennek, másrészt kevésbé fogja úgy érezni, hogy a munkáltató elismeri és megbecsüli a munkáját. Erősebb lesz a jövedelemcsökkenés negatív érzete, mint a béremelés pozitív hatása.

Fotó: pxhere.com


Vissza

Multi-Pay® Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
 
Mg Főzi Főzelékgyár
ételfogyasztás
Budapest
Campona Bevásárlóközpont
I. emelet
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off