Túl a cafeterián (2018.10.01)

A béren kívüli juttatások tekintetében jelenleg irányadó szabályozást számos kritika érte az elmúlt évek folyamán. Az adótörvények egyszerűsítésének célját szem előtt tartva nem meglepő, hogy a munkáltatók által adott különböző juttatások adózása átalakul 2019-ben. Ez persze fejtörést okozhat a munkáltatók HR-, adó- és pénzügyi osztályainak, hiszen egyensúlyozniuk kell a várhatóan megnövekedő bérköltségek és a munkavállalók megtartásának, illetve a dolgozói elégedettség fenntartásának vékony mezsgyéjén. A karácsonyi bejgli, a fitneszbérlet, de még a születésnapi figyelmességként a kollégáknak adott bonbon is adóköteles bérré válhat, ha nem figyelnek oda a cégek. A dolgozók megtartását is segítő juttatásokra ugyanakkor továbbra is érdemes figyelmet fordítani a vállalkozásoknak – hívta fel a munkáltatók figyelmét a Deloitte adószakértője.

Az ilyen juttatások sokszor már annyira beágyazódtak az adott vállalati kultúrába, hogy a munkavállalók szinte természetesnek veszik azt, hogy elérhetőek számukra. Éppen ezért megvonásuk érzékenyen érintheti a dolgozókat, csökkentheti az elégedettségüket. Mostanában gyakran felmerülő kérdés, hogy milyen lehetősége marad a munkáltatónak, ha továbbra is szeretne ilyen juttatásokat biztosítani. A Multi-Pay® kártya jövőre is rendelkezésre áll, igaz egyes alszámlájának változnak a feltételei.

„Már a legegyszerűbb juttatások esetében is el kell gondolkodni a vállalatoknak azon, hogy az eddig megszokott juttatásokat miként kívánja biztosítani a munkavállalók részére a jövőben. A törvényi változás a juttatások igen széles körét érinti, ideértve többek között a lakáscélú és mobilitási célú lakhatási támogatást, a kockázati biztosítást, vagy akár a sportrendezvényre szóló belépők és a kultúra utalványok adómentességét” – mutatott rá Kleofász Nóra, a Deloitte Magyarország adóosztályának menedzsere.

Az egészségpénztári munkáltatói juttatás nem vész el, csak átalakul

A multipayes egészségpénztári zsebek jövőre is megmaradnak. A munkáltató 40,71%-os adózással továbbra is hozzájárulhat a munkavállalója egészségmegőrzéséhez azzal a különbséggel, hogy meg kell határozza pontosan, milyen céllal adja a támogatást. 2019-től a törvény már nem tagdíjtámogatásként kezeli a juttatást, hanem adományként.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a pénztár által meghatározott kötelező tagdíjat a munkavállaló pénztártagnak kell befizetnie a nettó béréből. A NAV által 20%-os szja-jóváírással támogatott befizetésből a pénztár az alapszabályában meghatározott feltételekkel levonja a működési és fedezeti költséget, ezen felül viszont ez az összeg szabadon költhető bármilyen pénztári szolgáltatásra.

A törvényben célzott szolgáltatásnak elnevezett juttatás beemelhető a céges béren kívüli juttatási rendszerbe, és vállalaton belül csoportképzéssel biztosíthatja a munkáltató. Az első lépésben a munkáltató a pénztárral megállapodik, hogy milyen szolgáltatási körökre milyen összeget szeretne biztosítani. Ezt megelőzően érdemes egy rövid felmérést készíteni a munkavállalóink körében, hogy lássuk, mire mekkora az igény, majd az így kialakított csomagokból akár többet is választhat a munkavállaló. A törvény alapján a munkáltató korlátlan összegben adhat célzott támogatást a bérnél kedvezőbb, 40,71%-os adózással.

A Multi-Pay® partnerpénztárainál rendelkezésre áll az a technológia és tudás, amely az elsőre talán bonyolultnak hangzó új támogatási formát mind az adományozó, mind a kedvezményezett számára egyszerűvé teszi.

Kérje ajánlatunkat, hiszen a többzsebes kártya már évek óta bizonyította, hogy megbízható partner a kedvezmények kihasználásában! Írjon e-mailt, hogy az Ön cégére és munkavállalóira szabott csomag kialakítását még idén elindíthassuk.

Lehetőségek 2019-ben

Vissza

Multi-Pay® Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
 
Mg Főzi Főzelékgyár
ételfogyasztás
Budapest
Campona Bevásárlóközpont
I. emelet
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off