Ahol eddig volt, idén is lesz cafeteria (2017.02.01)

2017-től jelentősen átalakult a béren kívüli juttatások rendszere. Mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak át kell, kellett gondolniuk az új feltételek ismeretében, hogy milyen cafeteriamenü szolgálja leginkább az érdekeiket. Nyár óta többféle forgatókönyv született arra, hogy az új cafeteriaszabályoknak milyen hatásuk lesz a korábbi juttatási rendszerekre, lassan azonban lezárul a nyilatkoztatási időszak, és pontosan kirajzolódik a 2017-es gyakorlat.

Januári hírlevelünkben azt kérdeztük Önöktől, hogy változtatnak-e idén a juttatási csomag korábbi elemein az adóterhek ismeretében. A válaszok alapján úgy tűnik, a legtöbb helyen megmarad a kínálat – ezt támasztják alá Kardos György cafeteriatanácsadó tapasztalatai is (a Multi-Pay® stratégiai partnerével készült interjúnkért kattintson ide) –, de mivel a legtöbb munkáltató bruttó keretösszeget határoz meg, a munkavállalók által költhető összeg csökken. A válaszadók negyede mondta azt, hogy a készpénzcafeteria megjelenésével jelentősen átalakul cafeteriamenü. Itt olvashat arról, hogy hogyan lehet a legtöbbet kihozni a készpénzcafeteriából.

A kérdésre adott válaszok az alábbiak szerint alakultak:

a) Nem. Sem a kínálat, sem a bruttó keretösszeg nem változik. 25%
b) A kínálat marad, azonban szűkül a költhető keret. 50%
c) Igen, jelentősen átalakul a csomag. A készpénzcafeteria kerül előtérbe. 25%
d) 2017-től megszűnik a cégnél a cafeteria. 0%

Köszönjük, hogy válaszaival segítette a munkánkat.


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off