Veszélyesek lehetnek az interaktív játékok (2017.01.01)

Decemberi hírlevelünkben sorra vettük, hogy 2016-ban milyen játékok lesznek a karácsony sztárjai, amelyeket akár a multipayes Ajándék zsebből is megvásárolhatunk. (A 4444 kóddal előhívható egyenleget elfogadó üzletek listájáért kattintson ide.)

A hazai ranglistán még nem igazán az okos játékok álltak az élen, a TOP10-ben az interaktív játékok csak az ötödik helyen szerepeltek. Ennek ellenére jó, ha tudjuk, hogy az okos játékok adatkezelési eljárásával nincs minden rendben. Az amerikai fogyasztóvédelmi hivatalhoz december elején nyújtottak be aggódó szülők egy panaszt, amelyben a brit Genesis Toys által gyártott és világszerte forgalmazott okos játékok adatkezelési eljárását sérelmezik. A gyártó egyes termékei adatokat gyűjtenek a gyermekek és szülők nevéről, a gyermek kedvenc ételéről, iskolájáról, kedvenc tévéműsoráról és játékáról. Emellett az interaktív robotok és babák olyan információt is feldolgoznak, mint a saját GSP-koordinátájuk, valamint hangfelvételeket is továbbítanak harmadik fél által üzemeltetett szerverekre.

Ezekre az adatokra elvileg szükség van a játékok működéséhez. A magát innovatív játékfejlesztőnek nevező Genesis Toys olyan okos játékokat gyárt, melyeket mobiltelefonra vagy tabletre letöltött alkalmazással, esetenként hanggal, gesztusokkal lehet irányítani, és amelyek az internetre csatlakoznak. Van közöttük mozgó baba, robot, kutya, cica és papagáj is. Tulajdonosukat és szüleiket a nevükön szólítják, és a gyermek preferenciái szerint társalognak, játszanak vele.

Robotbaba mint reklámeszköz?

Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off