Novemberben a munkáltatók többsége még kivárt (2016.12.01)

Múlt havi hírlevelünkben azt kérdeztük Önöktől, hogy megváltozik-e az Önök vállalatánál a jövő évi cafeteriamenü az ideihez képest. A cégek többsége általában az év vége előtt összeállítja a felkínált juttatási elemeket, valamint a bruttó vagy nettó keretösszeget, amelyet béren kívüli juttatásokra fog fordítani a következő évben. Most viszont úgy tűnik az új cafeteriaszabályok – részletesen lásd az Elfogadták a jövő évi cafeteriaszabályokat című írásunk – sokakat inkább kivárásra késztettek. A válaszadóink fele ugyanis novemberben még nem ismerte a 2017-es cafeteriakínálatot.

30 százalék viszont azt válaszolta, hogy nem számít a kínálati paletta átrendeződésére, mivel a munkáltatója bruttó keretet határoz meg, amely összeghatáron belül szabad a mozgástere. Nekik mindenképpen érdemes lesz mérlegelniük a rövid- és hosszú távú szempontokat is, amikor kiválasztják a kért elemeket. Nem árt végiggondolni például azt, hogy évente mekkora összeget fordítunk az egészségükre, amelyet ha nem az adókedvezménnyel támogatott egészségpénztári megtakarításukból teszünk, akkor kénytelenek leszünk az adózott jövedelmükből kifizetni.   

A cégvezetők érzik a felelősségüket


A multipayes válaszadók mindössze 10%-a mondta, hogy jövőre a felkínált elemek között kizárólag a készpénzcafeteria és a SZÉP-kártya marad. Ebben az esetben a kedvezményes adózással kapott 100 ezer forint okos költésével növelhetjük meg a juttatási keretünket: valamely önkéntes pénztárba befizetve a megtakarításunkhoz 20%-ot hozzátesz az állam is adóvisszatérítésként.

A kérdésre adott válaszok az alábbiak szerint alakultak:

a) Igen, jelentősen. Kizárólag a készpénzjuttatás és a SZÉP-kártya marad. 10%
b) Nem, mivel a munkáltató bruttó keretet határoz meg. Az összeghatáron belül mindenki maga dönti el, hogy mit kér. 30%
c) Nem lesz jövőre cafeteria. 10%
d) Még nem ismerjük a 2017-es cafeteriamenüt. 50%

Köszönjük, hogy válaszaival segítette munkánkat!

Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off