Még augusztusban sem késő feltölteni cafeteriából az iskolakezdési zsebet

Nem érdemes halogatni a szeptemberi iskolakezdéshez szükséges dolgok megvásárlását, hiszen egyre több kisebb-nagyobb üzletben, hypermarketben tudjuk elkölteni iskolaforintjainkat Multi-Pay® kártyával. Az Auchanban például idén jelentősen nőtt a választék, sőt, a Multi-Pay® kártyát szinte a megjelenése óta elfogadó áruházláncban idén a használt iskolatáskákat visszavásárolják augusztus 1-19. között. A leadott iskolatáskákért cserébe 1 000 Ft-os vásárlási utalványt ad az áruházlánc, az összegyűjtött táskákat pedig rászoruló családoknak ajánlja fel.

Az Auchan sajtóközleménye szerint 2400-féle terméket vásárolhatunk meg iskolakezdési céllal, amelyek között az eligazodást pedagógusok segítik augusztusban hétvégente. Az árak nem emelkedtek tavalyhoz képest, sőt, van olyan akciós termék, amely idén olcsóbb. A kínálatban bárki találhat kedvére valót akár alsó-, közép- vagy felső árkategóriás termékek között keres.

Egy elsős diák számára minden iskolaszert – iskolatáskát, tolltartót, füzeteket, borítókat, kötelező írószereket, tornazsákot-tornacipőt, stb. – tartalmazó felszerelést már 20 ezer forintért össze lehet állítani, míg ugyanez a csomag márkás termékekből közel a duplájába kerülhet – olvasható az Auchan közleményében.

És még valami: a tankönyvek árát is tervezzük be a családi költségvetésbe, melyekért a KELLO hálózatában fizethetünk Multi-Pay® kártyával.


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off