Ismét az élmezőnyben a Patikapénztár!

Jelentős mértékben bővültek az egészségpénztárakba beérkező tagdíjak tavaly miközben a taglétszám stagnált. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikája alapján 2013. december 31-én több mint egy millióan voltak tagjai valamelyik kasszának, s a 2013-ban befolyó tagdíjak megközelítették a 10,5 milliárd forintot. Ez egy milliárd forinttal több, mint az azt megelőző év során. A munkáltatói tagdíj-hozzájárulás viszont 14%-ot esett, 42,5 milliárd forintról (2012) 36,7 milliárdra, összességében pedig ezt a kiesést nem tudta ellensúlyozni a tagság aktivitása sem. A befizetések összvolumene a 2012-es megugrás után 2013-ban visszaesett a 2011-es szintre. Mindeközben a szolgáltatások kiadásai nem változtak.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma viszont továbbra is csökken, igaz, a maradók úgy tűnik, egyre több pénzt takarítanak meg nyugdíjas éveikre. A munkáltatói hozzájárulás azonban annak ellenére folyamatosan csökken, hogy a nyugdíjcélú megtakarításra vonatkozó cafeteria-szabályok az utóbbi években nem változtak. Öröm az ürömben, hogy a kasszákba beérkező befizetések összességében nőttek (vagyis az egyéni megtakarítások ellensúlyozni tudták a csökkenő munkáltatói szerepvállalást), és meghaladták a 89 milliárd forintot.

Az egészségpénztári egyenleg a Multi-Pay® Cafeteria kártyán is az egyik legnépszerűbb egyenleg. A 12,5 ezer Multi-Pay® elfogadóhely közül közel 7 ezer helyen lehet költeni személyesen vagy az interneten keresztül az egészségpénztári egyenlegből.


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off