Válság ÁBC (2021.01.01)

Amióta szerte a világon elkezdték jóváhagyni az oltóanyagokat, sőt néhány országban már el is kezdődött az oltási program, egyre több szó esik arról, hogy lassan túl vagyunk a válságon. De vajon milyen alakú lesz a kilábalás? W, U, V esetleg K? Virovácz Péter az ING szenior közgazdászának véleménycikke a G7 portálon jelent meg.

Miközben a különböző előrejelzések azt prognosztizálják, hogy a teljes kilábalás – vagyis a 2019 végi gazdasági teljesítmény elérése – valamikor 2021 végén vagy 2022 közepén bekövetkezik, arról nagyon keveset beszélünk, hogy ez mennyire lesz egyenetlen – írja Virovácz Péter a G7 elemzői oldalán, a Zéróosztón.

A bizalmi indikátorok alakulása azt tükrözi, hogy a jövőbe vetett hit erősödik. A decemberi beszerzési menedzser indexek meglepő emelkedést mutattak. Nemcsak a feldolgozóipar, de a korlátozásokkal sújtott szolgáltatószektor esetében is. Vagyis első ránézésre úgy tűnik, hogy küszöbön a teljes kilábalás. Ezek a számítások a makrogazdasági szintet nézik, vagyis a nemzetgazdaság összteljesítményét veszik figyelembe. Ugyanakkor meglehetősen naiv elképzelés lenne azt gondolni, hogy minden gazdasági szektor, minden társadalmi szféra azonos mértékben részesül a helyreállásból.

Ezzel kapcsolatban érdemes egy kicsit megint megkavarni azt a betűlevest, amit már év eleje óta kavargatunk.

  • Először beszéltünk V alakú kilábalásról, vagyis arról, hogy amilyen gyorsan beüt a krach, olyan gyorsan túl is leszünk rajta.
  • Aztán amikor azt gondoltuk, hogy a lezárások feloldására egyhamar nem kerül sor, úgy véltük, hosszabb ideig lehetünk gödörben, de utána viszonylag gyorsan ki is mászunk belőle. Ezt jelölték az elemzők U alakkal.
  • Aztán persze nyáron feloldották a korlátozásokat, most pedig mindenki próbálja visszatömködni a kiengedett szellemet a palackba, és egy újabb visszaeséssel szembesülünk. Ezért beszél most mindenki W alakú kilábalásról, vagyis két mélypontról. Persze ez is csak akkor valósulhat meg, ha az oltóanyagok tényleg hatásosnak bizonyulnak, és a magas átoltottság révén kialakul a nyájimmunitás.
  • Ha bármilyen negatív esemény ezzel kapcsolatban bekövetkezik, a lezárások sokáig velünk maradhatnak, a kilábalás pedig lassú és fájdalmas lesz, vagyis L alakú.
  • Manapság viszont egyre többet beszélünk egy új betű megjelenéséről a válság ABC kapcsán. Ez pedig a K alakú kilábalás.

Beszélt erről az Amerikai Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke, Joe Biden is a kampányában. Ő ezt társadalmi szempontból vetette fel, jelezve, hogy a gazdagabbak a válságot gyorsan maguk mögött tudják hagyni, míg a középosztály és a szegényebb rétegek számára nem lesz gyors kiút. Hogy még egy példát említsünk a közelmúltból, a Magyar Nemzeti Bank novemberben dobta be a hazai köztudatba a K alakú válság képét. A krízis ugyanis más és más mértékben hat a nemzetgazdaság egyes ágazataira vagy épp a munkaerőpiac különböző szegmenseire. A minden szektort egyformán érintő V alakú visszapattanás helyett a jegybank szerint is olyan kilábalás jön, amelyben egyes szektorok gyorsan nőnek majd, míg másoknál elhúzódik a válság.

Úgy hangzik, mintha ez az egész valami újdonság lenne, pedig nem az. Egész egyszerűen arról van szó, hogy míg a többi betű esetében folyamatosan a makrogazdasági szinten vizsgálódtunk, a K alak feltevésénél már lementünk mikroszintre. Nem a koronavírus hozta be a köztudatba az ilyen jellegű kilábalást és nem is egyes elemzők. Minden egyes válság más és más jellegű, a gazdaság más területeit érinti, így a kilábalás üteme is természetszerűen más lesz. Minden egyes válságnak vannak nyertesei és vesztesei, minden egyes válság K alakú.

A teljes cikket itt olvashatja a G7 portálon.

Fotó: pixabay.com, freepik.com


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off