Mikorra lesz a COVID-vakcinából a lakosság számára elérhető oltás? (2020.12.01)

Jó hírek érkeznek mostanában vakcinaügyben. November 9-én a Pfizer elsőként bejelentette, hogy vakcinája hatékonynak bizonyult a COVID-19 vírussal szemben a klinikai vizsgálatok során. Ezt követően a Moderna hasonló pozitívumokról számolt be November 16-án, majd november 23-án az AstraZeneca is kijött a bíztató eredményekkel.

A pozitív vizsgálati eredmények után a nagy kérdés, hogy mikor lesz beoltva a lakosság vagy annak jelentős része. Megjelent egy ütemterv a Business Insider hasábjain arról, hogy mikortól lesz elérhető széles körben a COVID-oltás. Igaz, az elemzés az Amerikai Egyesül Államokra vonatkozik, de néhány következtetést levonhatunk belőle Magyarország tekintetében is.

A Pfizer sürgősségi eljárásban már megkérte az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelettől (FDA) a forgalomba hozatali engedélyt, a Moderna pedig november 30-án tette ugyanezt. Amennyiben az FDA igent mond, néhány amerikai máris reménykedhet abban, hogy még idén megkapja az oltást. A gyógyszercégek eközben más országokban is elindították a hivatalos engedélyezési eljárást a megfelelő hatóságoknál, és az Egyesült Királyságban a Pfizer-BioNTech készítménye zöld utat kapott december 2-án. Könnyen lehet, hogy Angliában fogják legkorábban elkezdeni a lakosság oltását.

Az FDA december 8-ára ígéri a Pfizer vakcinájának eredményét, december 10-én pedig egy független szakértőkből álló bizottsági ülésen értékelik a gyógyszergyártó sürgősségi forgalomba hozatali engedély iránti kérelmét. A megbeszélés streamelhető az FDA weboldalán, és a szervezet YouTube-, Facebook- és Twitter- csatornáján is. Az eseményen a Pfizer bemutatja az oltóanyag biztonságára és hatékonyságára vonatkozó vizsgálati eredményeket és válaszol a kérdésekre. Ezután a bizottság eldönti, hogy zöld utat ad-e a vakcinának. Ha igen, az FDA valószínűleg elfogadja a véleményt és még aznap kiadja a hivatalos engedélyt. Innentől kezdve megkezdődik az amerikai lakosság oltása egy az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ által elfogadott oltási rend szerint. Első körben valószínűleg az egészségügyben dolgozókat és a magas kockázati csoportba tartozókat – időseket és a krónikus betegeket – fogják beoltani.

Becslések szerint 2020 végéig 20 millió amerikaihoz jut el a vakcina, és az ezt követő időszakban havonta 25–30 millióval nőhet a beoltottak száma. A forgatókönyv szerint jövő év őszére (2021 augusztusa környékén) minden amerikai, aki szeretné beoltatni magát, hozzájuthat a vakcinához. Az sem mellékes, hogy a szóba jöhető oltásokból kettőre van szükség a megfelelő hatékonyság érdekben, vagyis személyenként 3-4 hétig tart a vakcináció. Így 2021 végére érheti el Amerika a nyájimmunitást, vagyis, hogy a lakosság 75%-át beoltották a Business Insider írása szerint.

Addig a szakértők a maszkviselést és a megfelelő távolságtartást vélik a legjobb fegyvernek a koronavírussal szemben.

Mi újság Magyarországon?

A magyar kormány a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében 12 millió adag vakcinát kötött le. A miniszterelnök szerint ez nagy valószínűséggel elég lesz, de azt még nem lehet tudni, mikor áll majd rendelkezésre az oltóanyag. Orbán Viktor az ígéretekre hivatkozva a tavasz végét prognosztizálta a koronavirus.gov.hu-n megjelent cikkben. 

Gulyás Gergely egy Kormányinfón azt is elárulta, Magyarország az AstraZeneca-Oxford vakcinából 6,5 millió adagot foglalt le, ami - két dózisú oltásról lévén szó - 3,2-3,3 millió magyar vakcinázására lesz elegendő. A Jonhson and Johnson leánycégével 4,360 millió adagra, a Pfizerrel 4,439 millió adagra van lekötött kontingensünk. A három megállapodás együtt teszi ki a miniszterelnök által említett 12 millió oltóanyagot.  „A vakcina nem politikai, hanem egészségügyi kérdés. Ha valahol hamarabb készül el, akkor célszerű, hogy Magyarország onnan is rendeljen” – szögezte le Orbán Viktor.

Bár még sok nyitott kérdés van a COVID-oltással kapcsolatban – a Magyarországon majd elérhető oltóanyag gyártóját és a vakcina árát illetően is –, azt már most valószínűsíthetjük, hogy az oltóanyag és az oltás költségei is elszámolhatóak lesznek az egészségpénztári megtakarításból, amennyiben valaki ezt a magánellátásban veszi igénybe.

Fotó: unsplash.com


Vissza

Multi-Pay Zrt.
Székhely:
1022 Budapest, Bimbó út 18.
Ügyfélszolgálat: (06 1) 210 9797
Telefon: (06 1) 210 9774
E-mail cím:
multi-pay@multi-pay.hu
Bankszámlaszám:
10702019-65910144-51100005
Copyright © Multi-Pay Zrt. Minden jog fenntartva.
map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off map1_on map2_off map3_off map4_off map5_off map0 map2_on map1_off map3_off map4_off map5_off map0 map3_on map1_off map2_off map4_off map5_off map0 map4_on map1_off map2_off map3_off map5_off map0 map5_on map1_off map2_off map3_off map4_off map0 map0_0 map1_off map2_off map3_off map4_off map5_off